Számunkra teljesen szokatlan témáról indítottak nemzeti konzultációt az Egyesült Királyságban. A Cameron kormány kitűzte célul, hogy egy generáció alatt felszámolja a nemek közötti bérszakadékot. Ráadásul meg is kérdezik a társadalmat, mi a véleménye róla – tudta meg a Portfólió.

A brit kormány elhatározta: véget vet a nemek közötti hátrányos megkülönböztetésnek a munkahelyeken. A korábban már elhatározott fokozatos minimálbér emelés mellett, amely főleg az alacsony bérért dolgozó nőkön lesz hivatott segíteni, most újabb intézkedéseket jelentettek be.

  Ezek szerint a jövőben minden 250 fő feletti vállalat köteles lesz jelenteni a női és a férfi alkalmazottak átlagkeresete közötti különbséget. Többek között arról is megkérdezik a társadalmat, hogy hogyan szabályozzák a most bevezetendő újfajta auditot.

  A nemek közötti bérszakadék egyébként most 19,1 százalék Nagy-Britanniában, ami azt jelenti, a nők átlagosan 80 penny-t keresnek mialatt egy férfi 1 fontot.

  A miniszterelnök azzal is elbüszkélkedett: idén elérték azt a 2011-ben kitűzött célt, hogy a vezető brit részvényindex (FTSE 100) vállalataiban a női vezetők arányát 25 százalékra növelik, vagyis négy év alatt sikerült duplázni.
 
Forrás: Portfolio