A nők esetében a heti 45 vagy annál több órányi munka már komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen egy friss tanulmány szerint nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk a diabétesz. A kutatók nem találják ennek az okát, egyelőre csak feltételezéseik vannak – olvasható a Pénzcentrum cikkében.
Hiába biztonsági előírások és intézkedések tömkelege, sajnos még mindig évente több ezren halnak meg munkahelyi balesetekben, még az olyan fejlett országokban is, mint az Egyesült Államok. Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal (BLS) nemrég kiadott egy elemzést, melyben listázzák a 2016-ban legtöbb halálos balesetet követelő munkaköröket - ebből megnéztük, melyik a 10 legveszélyesebb – írja a Portfolio.
Ne hagyjuk magunkat agyonnyomni a sok munka által – komoly hatása lehet a szív egészségére nézve. Ha túl nagy a nyomás rajtunk, szabálytalan szívverés is kialakulhat – írja a napidoktor.hu.
Szigorúan kezeli a munkabalesetek információit az elektromos autógyártó, a hatóságok szerint nem is jelentenek be minden üzemi balesetet. Az iparághoz viszonyított baleseti arány ügye sem teljesen tiszta – írja az autopro.hu.
Az irodákban dolgozók jól ismerik, mennyi vitát generálhat az iroda hőmérséklete, például hány fokra van beállítva a légkondi, illetve lehet-e, és ha igen, milyen gyakran szoktak szellőztetni. Sokan panaszkodnak nyáron a túlhűtött, télen a túlfűtött munkahelyekre, vagy az állandó „cúgra”, a huzatra. Mivel az alváson kívül a napjaink nagyobb részét a munkahelyen töltjük, egyáltalán nem mindegy, hogyan érezzük ott magunkat, és ebben nagy szerepe van a munkahely hőmérsékletének is – írja a hrdoktor.blog.hu.
Szeptember végégig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos célvizsgálata, mindezt az indokolja, hogy a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
Rendszeresen megszegik a törvényt, és anyagilag is megkárosítják a járművezetőket a BKV-nál az úgynevezett elvont pihenőnapok és szabadságok zavaros kiadásával - állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ez szerintük különösen most válhat majd veszélyessé.
A vasutas szakszervezet követeli a cégtől, hogy tegyen a megfelelő és biztonságos munkakörülményekért, de egyelőre süket fülekre találtak a cégvezetésnél. Azt szeretnék, ha az agresszív támadók ellen védelmet kapnának a jegyvizsgálók – olvasható a napi.hu-n.
Minimális javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben Magyarországon az egy évvel korábbi szinthez képest, az ellenőrzött 3045 munkáltató 71,5 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, ami 5,4 százalékpontos javulást mutat az előző év azonos időszakához képest - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya a tárca honlapján.
Amennyiben középkorúként egy budapesti feldolgozóipari középvállalatnál dolgozik, úgy statisztikailag a legveszélyezettebbek közé tartozik a munkabaleseteket tekintve. A másik végletet azok a Tolna megyei piackutatók jelentik, akik elmúltak 65 évesek és nagyvállalatnál dolgoznak. Kijöttek a friss, idei első negyedéves munkabaleseti statisztikák – írja a napi.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu