Az agármunkáltatók 2016-ban 837, 2017-ben 654 munkabalesetet jelentettek a munkavédelmi hatóságnak, és az előzetes adatok szerint tavaly tovább csökkent a munkabalesetek száma – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára Vadnai Ágnes (DK) országgyűlési képviselőnek adott válaszában.
Ha nő a munkaidő, a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz – állapították meg német kutatók.
Idén a sütő- és cukrászipari tevékenységet folytató vállalkozások körében tart majd célvizsgálatokat a munkaügyi hatóság, de sok ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén dolgozó cégek is. A korábban bejelentés nélkül foglalkoztató társaságok 80 százaléka újabb ellenőrzésre számíthat.
Magyarország - Svédországhoz hasonlóan - továbbra is ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását, mert azzal a munkaügyi ellenőrzés kikerülne a tagállami hatáskörből - mondta Bodó Sándor a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács brüsszeli ülése után a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
Az influenza tüneteit szinte mindenki ismeri: láz, fejfájás, orrfolyás, köhögés, levertség. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók levegőn át vagy érintkezés során megtámadhatják és legyengíthetik az egészséges szervezetet, azonban ezeknek a vírusos megbetegedéseknek egy része megelőzhető volna. Egy friss kutatásból kiderül, hogy az irodisták közel harmada betegen is bemegy dolgozni, az egy légtérben eltöltött nyolc óra pedig jelentősen növelheti a vírusfertőzések kockázatát. Előfordulhat, hogy egy munkavállaló csak a tünetek súlyosbodása után dönt úgy, hogy inkább otthon marad, de addigra már megfertőzte a munkatársait – írja a Pénzcentrum.
Idén eddig szerencsére csak kilencen vesztették életüket mezőgazdasági munkavégzés közben. A kedvező változáshoz hozzájárult a szaktárca és a NAK közös tájékoztató sorozata is.
„Elfogadhatatlan”. „Kizsigerelné”. „Túlhajszolás”. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének 2018. november 25-én megtartott Kongresszusa ezekkel a szavakkal utasította el határozatában[1] az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztatottakat sújtó, régi-új módosító javaslatot. A határozat mellett a szakszervezet a jelen írással is szolidaritást vállal, és tiltakozásra hív mindenkit, hiszen a módosítás azon kívül, hogy nem tudja beteljesíteni az indoklásban meghatározott céljait, még kifejezetten káros is a dolgozók egészségére – olvasható Fehér Tibor Dániel írása a Mércén.
A Portfolio Private Health Forum 2018 rendezvény egyik központi témája volt a magyarországi egészségügyi rendszer finanszírozásának jövője, főleg annak fényében, hogy januártól a vállalati egészségbiztosítások adóelőnyének megszűnése új helyzetet teremt. A témában lebonyolított közönségszavazások is egyértelmű eredményt mutattak – írja a Portfolio.
Alig tapasztalható javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az idén - ismerteti a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya jelentésében, amely a tárca honlapján olvasható.
Egyetlen ágazat sem mentes a veszélyes rákkeltő, mutagén anyagoktól, a helyes gyakorlat alkalmazásával azonban megelőzhetőek a munkahelyi megbetegedések. A munkavédelemre fordított befektetések megtérülnek, hozzájárulnak a vállalkozások versenyképességéhez – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu