Egy új tanulmány szerint túlsúlyt, diabéteszt és más anyagcsere-problémákat okoz az éjszakai műszak.

A PNAS tudományos lapban megjelent kutatás cáfolja azt az eddigi meggyőződést, amely szerint az anyagcsere problémáit az éjszakai műszakban dolgozóknál az agy belső órája okozza. Ez ugyanis normál esetben a nappal-éjszaka körforgáshoz igazítja az emberi szervezet működését, és a fényből érkező információk alapján szinkronizálja a test szerveinek és szöveteinek ritmusát.

Önállóak

Ezzel szemben a tanulmány azt állapította meg, hogy a májban, bélben és a hasnyálmirigyben lévő külön biológiai órák – úgynevezett perifériás oszcillátorok – önállóan működnek.

A brit Surrey-i Egyetem és az amerikai Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói vérmintákat gyűjtöttek olyan egészséges önkéntesektől, akik éppen befejeztek egy szimulált nappali munkaműszakot vagy egy szimulált éjszakai munkaműszakot. A kutatók metabolitokat kerestek: ezek az emésztésben résztvevő kémiai folyamatok termékei, mint a táplálék lebontása és oxidációja, és a sejtekben és szervekben lejátszódó egyéb anyagcsere-folyamatok.

Az eredmények arra utalnak, hogy az éjszakai műszak után az emésztőrendszerrel összefüggő metabolitok 24 órás ritmusa 12 órával eltolódott, holott a résztvevők agyának fő biológiai órája csak 2 órával tolódott el

– idézi az MTI.

Betegségek

Senki sem tudta eddig, hogy az ember emésztőszerveinek biológiai órája ilyen alaposan és gyorsan megváltozik a munkabeosztás hatására, még akkor is, ha az agy órája alig alkalmazkodik ehhez a beosztáshoz. Ennek eredményeképpen a dolgozók testében bizonyos biológiai jelzések azt üzenik, hogy nappal van, míg mások azt, hogy éjszaka, ez pedig az anyagcsere problémáihoz vezet

–mondta Hans Van Dongen, a WSU kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A tanulmány elindíthat további kutatásokat, amelyek bizonyíthatják, hogy a váltott műszakban dolgozók fogékonyabbak más krónikus betegségekre is, például a krónikus vesebetegségre, valamint a mell-, a prosztata- és a bőrrákra.

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!