Az építőipari vállalkozások az építési költségek (például építőanyagok, munkaerőköltségek) országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán. A beanított munkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 14 százalékkal nőtt, a szakmunkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 13 százalékkal nőtt.

Már megjelent a részletes tájékoztatás és a jelentkezési lap is a járvány sújtotta önfoglalkoztatók egyszeri támogatásának igényléséhez. Alapfeltétel viszont, hogy éppen a lezárások időszakában fel tudják mutatni, hogy bevételük legalább 30 százaléka a kedvezményesként megjelölt tevékenységből származott - vagyis az igazán bajba jutottakon úgy tűnik nem segít ez a kormányzati intézkedés – írja a napi.hu.

A friss diplomások közül a pedagógus- és a művészetközvetítési szakon végzettek keresnek a legrosszabbul - ez derül ki egy idei felmérésből. A legfiatalabb tanárok, tanítók, óvodapedagógusok bruttó átlagbére alig haladja meg a 220 ezer forintot, így aztán nem meglepő, hogy sokan döntenek úgy: más területen keresnek állást – írja az eduline.hu.

Igen siralmas képet vázol a közoktatás helyzetéről az Egyensúly Intézet legfrissebb közpolitikai javaslatcsomagja, amely szerint ez a szektor már az alapvető funkciók ellátására sem képes. Pedig egy jól működő oktatási rendszer a versenyképesség kulcsát jelentheti egy kicsi, természeti kincsekben szegény ország számára – állítják a szakértők. A 24.hu cikke.

217 ezer forintra elehetne emelni a minimálbért, mert tarthatatlan, amekkora a lemaradása Magyarországnak az EU-ban.

A Fidesz törvénymódosításának köszönhetően az életmentő beavatkozásokon kívül nekik mindenért fizetniük kell az orvosnál - írja a 168 óra.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke válaszolt a Blikk kérdéseire.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, 2021. június 9-én a Világgazdaság Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján jelentette be, hogy javaslatot fog tenni a következő kormányülésen, miszerint, ha a magyar gazdaság 2021-ben legalább 5,5%-os növekedést ér el, „akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszaadjuk jövő év elején a 2021-ban befizetett adójuk összegét”. A Mérce cikke.

Elvitte az infláció a februrárban életbelépő 4 százalékos minimálbér-emelést, az unióban pedig még az Orbán Viktor szemei előtt lebegő 200 ezres összeg is sereghajtó lenne – olvasható a Népszavában.

Hiába kérik a családok, a szegénységben élők mindennapjait ismerő civil szervezetek, a kormány csak azért sem hajlandó emelni a családi pótlékot. Elsősorban a munkához, illetve a jómódban élők pénztárcájához igazítja a támogatási rendszert. A szakértő szerint nem kérdés, hogy a kormány szelektál, és a nehéz körülmények között élők esetében kizárólag a személyes felelősséget hangoztatja – írja a Népszava.