Igen siralmas képet vázol a közoktatás helyzetéről az Egyensúly Intézet legfrissebb közpolitikai javaslatcsomagja, amely szerint ez a szektor már az alapvető funkciók ellátására sem képes. Pedig egy jól működő oktatási rendszer a versenyképesség kulcsát jelentheti egy kicsi, természeti kincsekben szegény ország számára – állítják a szakértők. A 24.hu cikke.

• Jövőképhiány.

• Teljesítményhiány.

• Pedagógushiány.

• Hatékonysághiány.

• Autonómiahiány.

• Esélyhiány.

Ez az a hat, kulcsfontosságú probléma, amelynek megoldása nélkülözhetetlen a magyar oktatási rendszer helyzetének javításához

az Egyensúly Intézet hétfőn nyilvánosságra hozott szakpolitikai javaslatcsomagja szerint. Az agytröszt, amelynek állandó kutatói csapata és tanácsadói testülete közgazdászokból, szociológusokból, politikai elemzőkből, klímaszakértőkből és külpolitikai szakértőkből áll, a demokrácia megújításával kapcsolatos tanulmány után most az oktatás minőségének emelésére tesz javaslatokat.

Magyarország felemelkedésének elsődleges gátja és egyben fő kitörési pontja a közoktatás. Gátja, mert legyen szó bármilyen megoldandó társadalmi problémáról, a szegénység újratermelődésétől a munkaerőpiac illeszkedési zavarain át a magyarok kiugróan rossz egészségügyi mutatóiig – előbb-utóbb a közoktatás elavult és alacsony hatékonyságú rendszeréhez jutunk. A magyar közoktatás erősíti, ahelyett, hogy kiegyenlítené a társadalmi esélykülönbségeket; nem látja el a majdani munkavállalókat a munka világában való boldoguláshoz elengedhetetlen tudással és készségekkel; ahogy a tudatos állampolgári léthez elengedhetetlen képességekkel sem,

olvasható a javaslatban. Amellett érvelnek, hogy az összes befektetés közül az általánosan magas minőségű közoktatás fog a leginkább megtérülni, ahogy azt több ország példája is mutatja (Észtország, Lengyelország). További gond, hogy a magyar közoktatásban van egy szűk kör, amelynek világszínvonalú oktatás jut, míg a nagy többségnek az európai, sőt, a régiós átlagnál is rosszabb.

Jövőképhiány alatt a szakértők arra céloznak, hogy a hazai oktatásügyet évtizedek óta a koncepciótlanság, a rövid távra szóló részmegoldások és a gyökeres irányváltások jellemzik, miközben olyan vízióra lenne szükség, amely nem képezi a napi pártcsatározások terepét, attól függetlenül tud mozogni.

Bár a 2018-as PISA-felmérés szerint az OECD-országok középmezőnyéhez tartozunk, aggasztó, hogy az összes készség tekintetében (szövegértés, matematikai és természettudományos készségek) az uniós és a visegrádi régiós átlag alatt teljesítünk, és majdnem minden gyerek még a minimálisan elvárt szintet sem tudta teljesíteni. Rosszul állunk a digitális kompetenciák terén is, idegennyelv-ismeret tekintetében pedig hátulról a harmadikok vagyunk az EU-n belül – részletezi a teljesítményhiány problémáját az Egyensúly Intézet.

Ma már csak minden tizedik pedagógus harminc év alatti, miközben minden második ötven év feletti, vagyis egy–másfél évtizeden belül a pedagógusok közel fele elhagyhatja a pályát, ami a működésképtelenség szélére fogja sodorni a rendszert.

A pedagógushiány három fő oka, hogy

• kevesen választják ezt a pályát,
• rendkívül magas a pályaelhagyók aránya a túlterheltség, az alacsony bérezés és a bérfejlődés miatt,
• a nyugdíjasok közül pedig kevesen élnek az óraadás lehetőségével, mert fáradtak és nem éri meg.

Bár sokszor éri az a bírálat a közoktatást, hogy kevés pénz jut rá, de ez valójában nem teljesen igaz: a GDP-arányos ráfordítások az uniós átlag körül mozognak, ugyanakkor a finanszírozás kiszámíthatatlan, pazarló és rossz szerkezetű. Ennek egyik legaggasztóbb dimenziójaként azonosította az Egyensúly Intézet a pedagógusok anyagi megbecsültségének hiányát: egy kezdő pedagógus bére ma bruttó 210 ezer forint, és legalább húsz évbe telik, míg átlépik a 300 ezer forintos határt, ráadásul hiába tanul tovább valaki, nem kap érte megfelelő anyagi megbecsülést.

Az autonómia hiánya miatt a közoktatást a túlságosan erős központi ellenőrzés, a túlbürokratizáltság és a teljesítményromboló lassúság jellemzi.

Az iskolák mindössze a szakmai és napi irányítási döntési jogkörök 29 százalékában intézkedhetnek. Miközben az iskolavezetők felelnek – elvileg – a szakmai irányításért, az ehhez szükséges gazdasági-pénzügyi forrásokat elveszítették, az állami fenntartók pedig stratégiai irányítás helyett mikromenedzseléssel foglalkoznak.

A hatodik probléma az esély- és lehetőséghiány, ami azt jelenti, hogy az oktatás nem teljesíti az egyik legfontosabb funkcióját, a hátrányosabb társadalmi-vagyoni helyzetből érkező tanulók felzárkóztatását. A szegény szülők gyerekei szegények, az alacsony iskolázottságú szülők gyerekei pedig megfelelő képzettség nélkül maradnak úgy, hogy a magasabb társadalmi státusú gyerekek 10–12 évesen beiratkozhatnak a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumokba, ezzel is növelve a szakadékot. A közoktatási rendszerből kihullók aránya 12 százalék, amely magasabb az uniós átlagnál, és a kutatások szerint fő oka a tankötelezettség korhatárának leszállítása 16 évre.

Az Egyensúly Intézet azonban nem csak kritizál, hanem megoldási javaslatokat is kínál:

• Korszerű oktatási jövőkép.
• A pedagógusképzés és a szakma presztízsének javítása.
• A tanárhiány rövid távú enyhítése.
• Autonómia és minőség.
• Az oktatástervezés visszaadása az iskoláknak.
• A mobilitás csatornáinak megnyitása.

Az első javaslat szerint olyan alapkészségekkel és képességekkel kell felruházni a gyerekeket, amelyek révén munkavállalóként, állampolgárként és egyénként is rugalmasan helyt tudnak majd állni. Az autonóm és demokratikus oktatási stratégiában uniformizálás helyett támogatni kell az egyénre szabott tanulási utakat, élve a digitalizáció adta pedagógiai lehetőségekkel.

A pedagógusképzés megújításában az Egyensúly Intézet igen konkrét javaslattal él: vezessék be a 4+1+3 éves pedagógusképzést az orvosi és pszichológusi képzés mintájára.

Az első négy év az egységes pedagógiai alapképzés lenne, a következő egy év a specializációs szakasz, amelyben „a leendő pedagógusok gyakorlati és módszertani fókuszú képzés keretében sajátítják el egy-egy specializációs terület ismereteit és alapkészségeit”. Az iskolák maguk határoznák meg a helyi igények alapján, hogy milyen portfóliójú pedagógusokra van szükségük. Az utolsó három év lenne a „rezidensi szakasz”, a mostani pedagógusgyakornoki fokozat, amely egyszerre lenne az egyetemi képzés része, és jövedelemszerző munkavégzés.

A javaslat szerint magas presztízsű szakmává kell tenni a pedagógusi foglalkozást, hogy a legtehetségesebb fiatalok dolgozzanak majd az oktatásban. Ehhez az átlagbér kétszeresére kell emelni a pedagógusok fizetését 2030-ig, majd biztosítani kell, hogy a kezdőfizetések ne szakadjanak le. Ezen felül az államnak a civil szektorral és a médiával összefogva kell szemléletformálásba kezdeni az oktatás és a pedagógusok munkájának fontosságát hangsúlyozva.

Az átmenethez azonban – egyelőre mindenképpen – szükség lesz a nyugdíjkorhatárt elérő pedagógusok pályán tartására, amelyet segítene, ha óraadóként nem kellene nyugdíjjárulékot fizetniük. Ideiglenesen vissza kell csábítani minél több pályaelhagyót, akár úgyis, hogy bizonyos ideig magasabb bért vagy különleges béren kívüli juttatásokat kapjanak – javasolják az intézet szakértői.

Az állami oktatási stratégia megalkotása mellett vissza kell adni az iskoláknak az intézménymenedzsmenttel és tanulástámogatással kapcsolatos hatásköröket, valamint az olyan szakmai programok szervezését, mint a pedagógiai program kidolgozása, a szabad tankönyvválasztás és a pedagógusok munkájának rendszeres belső értékelése.

Középszintű, valódi önkormányzattal rendelkező helyi testületeknek kell dönteniük az intézményvezetőkről, a költségvetésről, és helyi szinten kell kezelni a rendszerszintű problémákat (szegregáció, pedagógushiány, iskolán kívüli szereplőkkel való együttműködés).

Az államnak kell felelnie a stratégiaalkotásért és a közoktatás működési keretrendszerének kialakításáért, de kötelessége egységes kimeneti elvárásokat szabni az oktatásban. Az Egyensúly Intézet azt javasolja, hogy az állam vezesse be a kockázatalapú teljesítményértékelést, és csak ott és akkor lépjen közbe, ahol és amikor szükséges, a felszabaduló energiákat – éves értékelés helyett – fordítsa az okok feltárására. Az iskolák működését emellett érdemes lenne hálózatokba szervezni, hogy közösen tudják kezelni a hasonló kihívásokat.

Az előbbi ponthoz kapcsolódik a pedagógusok autonómiájának erősítése is, vagyis az, hogy „jól képzett, megbecsült, kellő szabadsággal felruházott és hatékonyan működő szakmai közösséget” kell létrehozni, mert így lehet a legjobban támogatni a diákokat a saját alkatuknak megfelelő tanulásban. Olyan pályázatokat kell kiírni az iskoláknak, amelyek a folyamatos innovációt ösztönzik, és megosztják a jó gyakorlatokat, továbbá a pályázatok során támogatni kell az intézményközi fejlesztési együttműködéseket is.

Fenntarthatatlan stratégia az, ha hiányos iskolázottsággal minél gyorsabban a munkaerőpiacra próbáljuk terelni a lemaradókat, illetve hagyjuk kihullani a »problémás« gyerekeket,

írja a javaslatcsomag utolsó pontjában az Egyensúly Intézet, ezért úgy vélik, hogy vissza kell állítani a tankötelezettség korhatárát 18 évre, és arra kell törekedni, hogy minden magyar teljes értékű középfokú végzettséggel hagyja el a közoktatást. További javaslatuk, hogy az alapfokú oktatás legyen egységesen 8 osztályos, mert a kutatások szerint a tanulási utak korai szétválása semmilyen pozitív hatást nem gyakorol a jobb iskolába kerülő gyerekek munkaerőpiaci esélyeire, a negatív hatások – mint például az egyenlőtlenségek növekedése – pedig egyértelműek.

A javaslat készítői szerint a teljesítményalapú iskolarangsorok helyett az esélyteremtő eredményeket megjelenítő rangsorokat kellene előnyben részesíteni, mondván, az a legnagyobb teljesítmény, ha egy halmozottan hátrányos helyzetű fiatalt sikerül érettségihez juttatni vagy legalább szöveget értelmezni.

Forrás: 24.hu