A szállodák közel fele nem nyitott ki. Az Európa-bajnokság sem segített nagyon a szektoron. A HVG cikke.

A turisták és a személyzet hiánya, a hatalmas bérigények, a magas alapanyagárak, valamint az elviteles ételek áfájának várható növekedése miatt az éttermek nagyon nehéz helyzetben kezdik meg a nyári szezont – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács László szerint a budapesti vendéglátók még nagyobb bajban vannak a külföldi vendégek hiánya miatt.

A városi magyarok inkább vidéken, a Balatonnál vagy más, hazai vízparton, esetleg idegen országokban nyaralnak, sokat költő, külföldi turisták pedig nincsenek, és őszig nem is nagyon lesznek, ezért Budapesten jóval kevesebb vendéglátós mert kinyitni, mint máshol – fogalmazott az InfoRádióban Kovács László.

Nem volt értelme sok üzletnek kinyitnia azért, hogy aztán teljes költséggel finanszírozza a nyitvatartását, merthogy megfelelő kereslet híján nem lett volna rentábilis az üzemelés.

Szálloda például rengeteg nem nyitott meg, 40-50 százalék, és nyilván a szállodákhoz kötődik a vendéglátás. Sokan várták, hogy a labdarúgó-Eb komolyabb turizmust hoz, sajnos ez nem nyilvánult meg, magyarok voltak az első két meccsen a Puskás Arénában

- mondta.

A vendéglátóipart most a szakemberhiány is sújtja, nagyobb mértékben, mint korábban. 

Nagyon sokan hagyták el végleg a vendéglátást a Covid alatt. Tudunk olyan helyről, ahol a kényszerűségből elküldött munkavállalók egyike sem akar visszatérni, nem az üzlet miatt, hanem a vendéglátás miatt; 8-10 hónapot meg kellett oldaniuk máshogy, kereskedelemben, az építőiparban vagy az IT-szektorban helyezkedtek el, a jelenlegi munkahelyük nyújtotta biztonságérzetet még alacsonyabb jövedelem mellett sem akarják feladni

– közölte Kovács László.

Az elnök szerint a vendéglátóipar munkáltatóinak a hatalmasra növekedett bérigények és a magas alapanyagárak is komoly gondot jelentenek most, és emiatt kénytelenek megemelni az árakat.

Ha most kimegy valaki a piacra, akkor 20-25 százalékkal drágábban kapja a húst, mint egy éve, és a munkaerőpiacon is körülbelül hasonló árú munkabér-emelkedés volt

– mondta Kovács László, szerinte nagy segítséget jelentene az ágazatnak, ha az elviteles ételek áfája nem ugrana vissza 27 százalékra a válság elmúltával, hanem 5 százalékon maradna, mint a lezárások idején - fogalmazott.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!