A 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hétfőn.

Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem élhettek a korábbi lehetőséggel

– olvasható a tárca oldalán megjelent hírben.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak. Az egyszeri támogatás többek között a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást – fogalmaztak. Hogy mennyire „könnyíti” meg, az persze egyéntől függő, ráadásul, ahogy arra korábban az Azénpénzem.hu rámutatott, a támogatás igénylésének több buktatója is van.

A szaktárca oldalán mindenesetre hozzáteszik, hogy az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon.

A program első teljes hetében 2727-ről 16 883-ra nőtt az igénylések száma, a kért támogatás összértéke pedig már meghaladta a 3,7 milliárd forintot

– írták.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újabban elindított, kibővített kormányzati támogatások is valós igényekkel találkoznak. A népszerű lehetőségekkel sikeresen ösztönözzük a gazdaság újraindítását és a munkahelyteremtést” – mondta Schanda Tamás.

 Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!