Ráadásul a szakszervezetek szerint nincs egyedül, többeket is érint ugyanez a probléma.
Félnek a magyarok, hogy nyugdíjasként is dolgozniuk kell majd. Az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készített friss felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek összesen majdnem fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár után is dolgoznia kell majd, sokan pedig azon sem lepődnének meg, ha még 70 éves koruk után sem pihenhetnének.
Korábban azt ígérték a pedagógusoknak, hogy péntekig odaadják nekik elmaradt bérüket, de ez végül nem történt meg. Most azt az információt kapták, hogy jó esetben jövő hét csütörtökig érkezik meg a pénz a számlájukra.
Júniusban kis mértékben nőtt a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is.
Szalainé Pintér Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) védőnői alapszervezetének vezetője 700 védőnő által kitöltött kérdőív eredményét közölte: csupán heten elégedettek az új rendszerrel, a többségnek romlottak a munkakörülményei.
A kormány az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért, a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek felzárkóztatásáért, sőt, Magyarországon az iskola még növeli is a társadalmi különbségeket a diákok származásától függetlenül. Vagyis az „integrációs nehézségekért”, ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter említette a 2023. június 27-én tartott Kormányinfón, egyedül a kormány a felelős. A PSZ határozottan elítéli és visszautasítja a miniszternek a kompetenciamérés rossz eredményeiről tett kijelentését, miszerint „ott, ahol a cigány gyermekek száma nagyon magas, ezek a problémák sokkal erősebben jelentkeznek”.
Nyáron a szokásosnál egy héttel később érne véget a tanév.
Este nyilvánosságra hozták az idei egyetemi felvételi ponthatárokat. Több mint 126 ezer jelentkező tudhatta meg, hogy 2023 szeptemberétől melyik intézményben kezdheti meg felsőfokú tanulmányait vagy hol nem.
Tömegével mondanak fel a határvadászok. Tavaly augusztus óta csaknem 400-an szereltek le, több mint 300-an még az eskütétel előtt meggondolták magukat. Az egyik szakszervezet szerint az alacsony bérek és az információhiány áll a háttérben. Híradónk stábja az ügyben kereste a Belügyminisztériumot, de nem érkezett választ. Az ATV Híradó riportja.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 500 forint volt 2023 májusában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu