A koalíciós szabadsághoz és a szabad szervezkedéshez kapcsolódó szakszervezeti jogokat a nemzetközi (munka)jog is biztosítja. Így a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményei, az 1950-ben az Európa Tanács által aláírt Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Európa Tanács keretében 1961-ben elfogadott Európai Szociális Karta és végső soron az Európai Unió joga is. A nemzetközi és európai szintű szabályozás elsődleges célja, hogy a nemzetállami munkaügyi kapcsolatok szabályozása és a struktúra kialakításának egyes elemei közel azonos alapokon nyugodjanak a szervezkedési szabadság jogának elismerésével. Ezt a jogot, illetve a kollektív alkuhoz való jogot a nemzetközi és európai normák alapvető emberi jogként deklarálják. A szakszervezeti jogok mindezen sajátosságok mellett nem képeznek egy zárt, taxatív, pontosan körülhatárolható rendszert, ráadásul az azonos elnevezéssel bíró jogok tartalma és hatása is eltérő lehet, sőt, még egy adott országon belül a különböző területeken legalizált jogok sem azonosak. Magyarországon a versenyszféra, a köztulajdonban működő munkáltatók vagy éppen a „klasszikus” közszféra kollektív munkajogi szabályozása is élesen elkülönül.
Hazánk a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tagjaként ratifikálta az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló ILO 87. sz. Egyezményt, valamint a közszolgálatban foglalkoztatottak szervezkedési szabadságának védelméről és foglalkoztatási feltételeik megállapításával kapcsolatos eljárásokról szóló ILO 151. sz. Egyezményt is. Mindkét nemzetközi munkaügyi norma a magyar jogrendszer részét képezi, ugyanis azok az Alaptörvény Q) cikkében foglaltak szerint törvényben kerültek kihirdetésre. Ezek a jogforrások fektetik le a szakszervezeti jogok gyakorlásának kvázi „alapjait”. Ugyanakkor a fenti egyezmények valóban engedélyeznek a nemzeti jogalkotásnak „eltérési lehetőséget” a szakszervezeti egyesülési jog általános (magánmunkajogban és közszolgálati munkajogban alkalmazandó) szabályaitól a fegyveres erőkre és a rendőrségre vonatkozólag (ILO 87. sz. Egyezmény 9. cikk 1. pont; ILO 151. sz. Egyezmény 1. cikk 3. pont), azonban nem vezethető le belőlük, hogy a korlátozás a szervezetalakítás és működés tilalmát (a jog totális kiüresítését) is jelenthetné, ugyanis a nemzeti jogalkotónak szükséges biztosítania az úgynevezett „alapjog gyakorlási minimumot” az esetleges szűkítő szabályozás mellett. Mindez jelentheti a szakszervezeti jogok versenyszférától eltérő (akár attól limitáltabb) szabályozásának lehetőségét vagy éppen a kollektív szerződéskötési jog elvonását is a munkafeltételek normatív alakításával összefüggésben. Azaz a jogok köre megállapítható úgy is, hogy az érdekképviseleti tevékenységhez szükséges minimumokat tartalmazza. Ilyen lehet az ún. képviseleti jog (mely kiterjed az érdek- és a jogvitákra is), az információs és konzultációs jogok köre, a működést elősegítő jogosítványok kiegészítésével.
Az Európai Szociális Karta 5. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy ne korlátozzák a munkavállalók és munkaadók szervezkedéshez való jogát. Ez a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítők szervezkedési szabadságára vonatkozó garanciális követelményeket is jelenti. A Szociális Jogok Európai Bizottsága (ECSR) több esetben is rögzítette – lásd a CGIL kontra Olaszország (140/2016. sz. ügy) vagy éppen az EUROMIL kontra Írország (112/2014. sz. ügy) –, hogy az Európai Szociális Karta egyértelműen tartalmazza a szakszervezetekben történő részvétel jogi lehetőségét a katonák számára is.
Hazánkban a rendszerváltást megelőzően a fegyveres és rendvédelmi szférában a hivatásos állományúak érdekképviseleti tevékenységét a szolgálati szabályzat tiltotta. Ezt követően egyedül a polgári nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagjaira vonatkozó korlátozásokkal összefüggésben merült fel a szabályozás kereteinek és határainak kihívása. Az Alapvető Jogok Biztosának vizsgálata (AJB-2047/2016. sz. ügy) a hivatkozott esetben azt rögzítette, hogy a felsorolt ILO egyezmények korlátozó jellege nem vezethet a szakszervezeti tevékenység teljes megszüntetéséhez. Ez nézőpontunk szerint a Magyar Honvédség esetében sem lehet másképp. Kérjük ezért az Alaptörvény e tárgykörben történő módosításának megfontolását, illetve a későbbi szabályozás kialakítása kapcsán a fent leírtak megfelelő mérlegelését.
Dr. Szabó Imre Szilárd, PhD
ügyvezető alelnök, ügyvéd, Munkástanácsok Országos Szövetsége
