A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete immár 9. alkalommal szervezte meg egyik legnagyobb szakmai konferenciáját, mely idén október 16-18. között került megrendezésre Budapesten. Hagyománnyá vált, hogy meghívott előadókkal és kiemelt ügyvivőkkel olyan közérdekű témákat érintenek, melyek gazdasági, foglalkoztatáspolitikai és munkaerőpiaci szempontból határozzák meg a magyarországi munkavállalók helyzetét.
Idén a rendezvény központi témái a mesterséges intelligencia hatása és adaptációja, a 2026. évi sikeres bértárgyalásokra történő felkészülés, illetve aktuális érdekvédelmi kérdések voltak.
Az MTSZSZ elnöke elmondta, hogy a versenyszféra területén folynak a bértárgyalások, közel 70 cégnél, kb. 13.000 tag érdekében dolgoznak folyamatosan azon kollégáival, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére előnyös bérmegállapodásokat tudjanak kötni a vállalatokkal.
Kiemelte, hogy a bértranszparencia kérdése versenyt indít majd el a cégek között a munkavállalók megszerzése és megtartása terén.
A Liga Szakszervezetek elnöke a VKF tárgyalások helyzetéről, a minimálbér tárgyalások aktualitásairól, valamint a kollektív szerződések lefedettségéről tartott előadást. Beszédében összefoglalta Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét és betekintést engedett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkájába is.
A mesterséges intelligencia hatásáról, valamint a sikeres MI adaptációban a vezetői szerep fontosságára hívta a fel a figyelmet előadásában a Mesterséges Intelligenciáért Felelős Kormánybiztosi Iroda stratégiai főtanácsadója. Elmondható, hogy a sikeres MI adaptáció kulcsa az átfogó stratégia és a vezetői elköteleződés, illetve a munkavállalók felkészítése és folyamatos képzése, mert a technológia csak akkor teremt értéket, ha az emberek elfogadják és használni tudják.
Meghívott kommunikációs szakértő előadásában a szakszervezeti tevékenység hatékony és sikeres kommunikációjának elméletébe nyújtott betekintést és gyakorlati alkalmazásához adott tippeket.
MTSZSZ Sajtó