Akár államcsődhöz is vezethet a kata adózási forma egyeztetés nélküli megváltoztatása, valamint az emberekre zúdított brutális, ebben a formában vélhetően jogszerűtlen rezsidíj módosítás – véli a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX). A szövetség felszólítja a kormányt, mindkét intézkedést függessze fel és haladéktalanul kezdjen valódi, érdemi egyeztetést a társadalom széles csoportjaival, köztük a szakszervezetekkel. A FÖX szolidáris a közszolgálatban dolgozókkal, akik az infláció részleges ellensúlyozására július elsejétől visszamenőleg 20 százalékos béremelést követelnek.

 Nem ért egyet a kata adózási rendszer jelen formában végrehajtott átalakításával és az augusztustól életbe lépő rezsidíj csökkentés módosításával, vagyis a költségek drasztikus mértékű megemelésével a FÖX. A Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége álláspontja szerint a két intézkedés katasztrofális helyzetet teremt a magyar munkavállalók, családok többségénél főként azért, mert munkahelyek tömeges megszűnésével, emberek millióinak kilátástalan helyzetbe kerülésével és nyomorba dőlésével jár. Egy ilyen helyzet végső soron államcsődhöz vezethet – szögezi le közleményében a szervezet.

A kata egyik pillanatról a másikra, adóév közbeni megszüntetése megrendíti a lakosság jogbiztonságba vetett hitét, míg a társadalmi párbeszéd és egyeztetés, az érintettek véleményének meghallgatásának elmaradása ilyen fontos döntésnél elfogadhatatlan – véli a FÖX.

A rezsi esetében a korábbi fogyasztás alapján történő díjszabás ellentmond minden jogszerűségnek. A lakosság, köztük a szövetség által is képviselt munkavállalók nem rendelkeznek a döntés hatására sokszorosára emelkedő árak megfizetéséhez szükséges jövedelemmel. A háztartások ellehetetlenülnek. Elfogadhatatlan, hogy a kormány ilyen súlyú intézkedéseket napok alatt, széles körű társadalmi egyeztetések, hatástanulmányok nélkül készül bevezetni esélyt sem adva a magyar embereknek arra, hogy fel tudjanak készülni a brutális megszorításokra. Ezért a FÖX egyetért azzal, hogy ki kell kényszeríteni a hatalomtól az érdemi tájékoztatást és a kormánynak haladéktalanul valódi, érdemi egyeztetést kell kezdeni a társadalom széles csoportjaival, köztük a szakszervezetekkel. Amíg ez nem történik meg, addig a bejelentett intézkedéseket fel kell függeszteni.

A FÖX a téma kapcsán közleményében azt is megerősíti, hogy a szervezet tagjai egyetértenek a közszolgálatban dolgozók 20 százalékos béremelési követelésével, amelyet július elsejétől visszamenőleg tartanak elfogadhatónak. A szövetség azzal az elvárással is egyetért, hogy a kormány biztosítson megfelelő forrást az önkormányzatok számára, hogy az általuk fenntartott cégeknél és intézményeknél alkalmazott közszolgálati dolgozók is megkapják a 20 százalékos emelést.  Ez azonban csak tűzoltás, ami az infláció részleges ellensúlyozására alkalmas – olvasható a közleményben –, de nem garantál olyan hosszú távú tisztességes bérezést, amely a lakhatás, az étkezés és a ruházkodás költségeit fedezi. Márpedig ehhez minden dolgozónak joga van, éppen ezért az érdekvédők nem engednek ebből a követelésből.