Több adótörvényt is módosítatna a kormány a vagyonkezelő alapítványok adózásának optimalizálásához – írja a Népszava.
Az irodai szakemberek 54 százaléka számolt be arról, hogy időt pazarol a sürgősen szükséges fájlok keresésére a zsúfolt online iktatórendszerekben - derült ki a Wakefield Research marketingkutató cég és az Elastic adatelemző cég új jelentéséből. Az Egyesült Államokra vonatkozó jelentés megállapította, hogy "az időveszteség negatívan hat a vállalatokra és a cégkultúrákra, mivel a dolgozók olyan energiát pazarolnak el, amelyet jobb lenne a tervezésre, a stratégiára és a vállalat általános növekedésére fordítani". A computerworld.hu cikke.
2020-ban a 20–64 éves korosztály foglalkoztatási aránya 61,9 százalék volt az unión túlról érekezett vendégmunkások körében, míg az EU-n belülről jövők, vagy anyaországban dolgozóké 73,5 százalék. Az elmúlt évtizedben a nem unióban születettek esetében a foglalkoztaási arány mindig alacsonyabb volt, mint az EU-s polgároké, vagy "őslakosoké", és a különbség egészen 2017-ig nőtt is a két réteg között. Ezután azonban fokozatosan csökkenni kezdett a különbség, azonban a kedvező tendecia 2020-ban megtört. Mutatjuk, mekkorára nőtt a szakadék EU-s és nem EU-s polgárok között.
Hétfőn végképp láthatóvá vált a kormány nyilvánosságra hozott helyreállítási terve alapján, hogy a sok helyütt az egyetemek számára anyagi haszont várva végigvitt modellváltás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Mindeközben a kormány jövő évi adócsomagja előbb kedvez a vagyonkezelőknek, mint a magánszemélyeknek – írja a Mérce.
Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az innovációs minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt – márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak. Az Eduline cikke.
A szövetkezet egyik fő célja a gyermekgondozási know-how tagok közti áramoltatása lenne, de a közösség a munkavállalást is elősegítené. Az mfor.hu cikke.
A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre, ezt minden évben több tízezren mulasztják el - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke figyelmeztetett, hogy nincs elegendő szakember, a minisztérium szerint azonban 2010 óta folyamatosan nő az iskolapszochológusok száma.
Elektromos sokkolót állított rendszerbe a magyar rendőrség, írja a Kaliberinfo.
Dolgoznak azon, hogy eljárást indítsanak a civil szervezeteket állami ellenőrzés alá helyező új jogszabály jogellenességének megállapítására – írja a HVG.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu