A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke figyelmeztetett, hogy nincs elegendő szakember, a minisztérium szerint azonban 2010 óta folyamatosan nő az iskolapszochológusok száma.
Elektromos sokkolót állított rendszerbe a magyar rendőrség, írja a Kaliberinfo.
Dolgoznak azon, hogy eljárást indítsanak a civil szervezeteket állami ellenőrzés alá helyező új jogszabály jogellenességének megállapítására – írja a HVG.
Az érdekképviseleti vezető információi szerint ugyanakkor a lehetőséget senkitől sem tagadták meg.
Eddig arról volt szó, hogy csak ősszel próbálkozhat újra, aki nem ment el az írásbeli érettségire, mert fertőzött vagy kontaktszemély volt. Most a kormány megsegítette őket, ha kérelmezik, mégis elmehetnek szóbelizni. A HVG cikke.
Miért lenne jó Magyarországon is az európai minimálbér bevezetése? Sokan nem értik a rendszer lényegét, s csak vaktában vagdalkozva tiltakoznak ellene, különösen a kormánypártiak. Vannak viszont, akik nagyon is jól értik, s éppen ezért tiltakoznak a bevezetése ellen. Kordás László írása a Népszavában.
Sokan a pénztárcájukon érezték az elmúlt hetekben, hogy gyorsulni látszik a drágulás, ők kaptak megerősítést a minap közölt adattal: a statisztikai hivatal áprilisban 5,1 százalékos inflációt mért, vagyis az árak Magyarországon ennyivel haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Ez még az elemzők fokozódó drágulásra vonatkozó várakozásait is felülmúlta, egyben az elmúlt nyolc év legmagasabb adatát jelenti. A 24.hu cikke.
Nem vonja vissza, de nem zárkózik el a módosításoktól az önkormányzati bérlakások értékesítésére kötelező törvénymódosító javaslatot benyújtó Böröcz László, az indítvány az Országgyűlés gazdasági bizottságának tegnapi ülésén már zöld lámpát kapott a parlamentben.
A parlament végre elfogadta a civil törvény módosítását, amit tavaly nyáron semmisített meg az Európai Bíróság. A Népszava írása.
A Vöröskereszt, az Ökotárs Alapítvány és az Autonómia Alapítvány párosa, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is jelentkezett egy-egy konzorcium részeként az EGT- és Norvég Alapok civil pénzeinek elosztására – értesült a Magyar Hang.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu