A járvány alatt teljesen átrendezték az egészségügyi munkaviszonyokat. Ketten most arcukat és nevüket vállalva beszéltek a Deutsche Welle riportjában. A Népszava írása.

Nekem is az a véleményem, hogy ekkora gyomrost a rendszerváltás óta még nem kaptunk.

Ezt mondta a német közszolgálati televízió riportjában az a Sebestén Gábor, aki 1983 óta dolgozik az egészségügyben, 1992 óta az intenzív terápiában. Márciusig egy intenzív osztály ápolási részlegét vezette, és úgy döntött, hogy az új szerződést is aláírja. Nemcsak azért, mert szereti azt a munkát, amit ott végez, de azért is, mert nem akarta cserbenhagyni az osztályát.  Ám volt, aki nem vállalta az új feltételeket. 

Március elsején ültem a munkahelyemen, és az egész napom arról szólt, hogy próbáltam a könnyeimet visszanyelni, 34 év 4 hónap és 6 nap, ez állt a papíron. Sose fogom ezeket a számokat elfelejteni. Én azt éreztem, hogy gyakorlatilag elpöcköltek

- fogalmazott az összeállításban Szilaj Krisztina, aki ennyi időt töltött az állami egészségügyben.

Noha szerette volna ugyanott vállalkozóként folytatni, ezt nem tette lehetővé az a kórház, ahol eddig dolgozott. Most egy Budapesthez közeli városban vezeti az idősellátást, a hétvégente önkéntes egy fővárosi Covid-osztályon. Mint fogalmazott, nem hagyta nyugodni a lelkiismerete - olvasható a Telex szemléjében.  Az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról korábban lapunk is részletesen beszámolt, amelyről ide, ide és ide kattintva olvashat bővebben.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!