Egyre többen veszik a saját kezükbe az egészségügyi öngondoskodás kérdését – derült ki a Pénztárszövetség első negyedéves eredményeiből. A hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly és a 2021-es év első negyedévében a több mint 930 ezer egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetéseit, ami rekordösszegnek számít az elmúlt 20 év első negyedéveit tekintve – olvasható az mfor.hu-n.

A koronavírus-járvány következtében az elmúlt időszakban kiemelt szerepet kapott az egészség, ezzel párhuzamosan pedig az egészségpénztárak is nagyobb figyelmet kaptak.

Ezt támasztják alá a Pénztárszövetség eredményei is, tagpénztárainak taglétszáma ugyanis 2021 első negyedévének végére meghaladta a 930 ezer főt, a befizetések összege pedig az év első három hónapjában 9,6 milliárd forint fölé emelkedett, aminek több mint 80 százalékát az egyéni befizetők biztosították. A 8 milliárd forintnyi egyéni befizetés az utóbbi 5 év legerősebb évkezdését jelenti az egészségpénztári szektorban.

A megemelkedett források pedig arra engednek következtetni, hogy egyre többen fogják használni a pénztári juttatásaikat. Nagy Csaba, a Pénztárszövetség elnöke elmondta:

Az emberek egyre tudatosabban használják az egészségpénztárak által kínált lehetőségeket. Tavaly sokan fordították befizetéseiket arra, hogy saját maguknak és családjuk részére beszerezzék a szükséges gyógyszereket, vitaminokat. Ugyanakkor a nyári szezonhoz érve sem érdemes a pénztártagoknak megfeledkezni az egészségpénztárakról, hiszen legyen szó egy nagy utazás előtt a szükséges védőoltásokról, vagy éppen egy túlzott napozás miatt szükséges krémről, a befizetések a nyári hónapokban is számos célra felhasználhatóak. Ezek után a befizetések után pedig az éves személyi jövedelemadó bevallás során igényelhető a 20 százalékos adó-visszatérítés, a maximum 150 ezer forintos határig.

A járványhelyzet során nagyobb hangsúly került az egészségre, de emellett tovább nőtt a digitalizáció fontossága is. A szektor szereplői a digitális fejlesztésekre irányuló fokozódó igényt felismerve törekednek könnyebbé tenni pénztártagjaik számára az ügyintézést. Ez egyúttal hozzájárulhat a fiatalabb generációk megszólításához is, akik a hagyományos ügyintézéssel szemben inkább preferálják az egyszerű, online megoldásokat.  

Forrás: mfor.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!