Egy irodában elhelyezett festmény nem pusztán dekoráció – akár a munkavállaló szépérzékére is hathat. Sőt, nem kizárt, hogy idővel egy-egy dolgozó műgyűjtővé válik (persze az ilyesmi mérsékelten életszerű). Az viszont erősen kérdéses, hogy Magyarországon léteznek-e olyan bevett gyakorlatok, szokások, amelyek a különböző vállalkozások, cégek dolgozóit közelebb segítik a képzőművészet világához. Illetve, ha van is ilyesmi, hogyan vehetnek részt benne a galériák és a művészek? A Népszava írása.
Egy felmérés szerint csökkenő arányban érzik magukat megbecsültnek a fiatalabb generációk a munkaerőpiacon.
A nyilvánosság még javában a szabad választásokkal, a demokratikus pártrendszer születésével volt elfoglalva, amikor szemfüles magánosítók (például az igazgatótanács tagjai) már vitték is a gyárat a munkások feje fölül. És a politika tercelt nekik, ugyanis az alkotmányba – az MDF és az SZDSZ bábáskodásával – nem került be az a mondat, ami lehetőséget adott volna a tömeges és tisztességes dolgozói tulajdonszerzésre. Pedig ennek izmos előképe volt: 1956-ban a munkástanácsok lettek lényegében a gyárak gazdái, és az ő vállukra állt rá a forradalom.
A G7 hírportál számolt be a CEU és az ELTE kutatóinak legutóbbi tanulmányáról, amely azt vizsgálta, hogy vajon van-e hatással az önkormányzathoz kérdéssel fordulók nevének hangzása, és a válaszadási hajlandóság között.
Nem csak az erőteljes béremelés, hanem az érdemi karrierlehetőségek, emellett a mindenkori kormány hosszú távú víziója is hiányzik számos értelmiségi munkaterületen. A kedvezőtlen demográfiai trend mellett ezért fordulhat elő, hogy orvosok, tanárok és kutatók ezrei hiányoznak Magyarországról. Éppen a fehérgallérosok azok ugyanis, akik megfelelő perspektíva híján rövidebb-hosszabb időre gyorsan távoznak az országból vagy a szakmájukból.
Sokan azt gondolnák, hogy akik átlagosan teljesítenek, ők rosszabb munkatársak, pedig ez nincs így. Átlagosan és stabilan teljesítő munkatársak nélkül a vállalat sikere lehet a tét, sőt, remek munkatársakat veszíthetünk el úgy, ha csak a legjobbakra fókuszálunk.
Legalább 60 százalékos béremelés kell a pedagógusok elvándorlásának megállítására– mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. Mint mondta, három év alatt nyolcezerről kétezerre csökkent a pályakezdő pedagógusok száma.
Pszichésen túlfeszített, csökkent motivációjú, kontrollvesztett egészségügyisekkel indulunk neki a járvány negyedik hullámának de ez csak az egyik baj. Amíg nincsenek tisztázva olyan alapkérdések, mint hogy miért nem kötelező a maszkviselés, miért nem kérik a védettségit, miért vannak tömegrendezvények védelem nélkül, illetve, hogy kell-e és mikor korlátozni a halasztható ellátásokat, addig mind az egészségügyi ellátók, mind a társadalom biztonságérzete nagyon ingatag lábakon áll - derült ki a IME szerdai konferenciáján Máté-Horváth Nóra intenzíves szakorvos előadásából, amelyben a betegek és az őket ellátók biztonságát járta körül. A napi.hu cikke.
Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és nem mellesleg a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelmet a munkavállalók igényeire, amellyel nemcsak kellemes munkakörülményeket teremthetnek, hanem a dolgozók hozzáállásának javulásával a cég fejlődése is stabil lábakon állhat – írja a digitalhungary.hu.
Nem tervezi bezárni makói gyárát a Continental, de a fennmaradás érdekében meg kellett hoznia a 140 fős létszámcsökkentésről szóló hétfői döntést. Ha nem tudja a 2016-ban kapott állami támogatásához kapcsolódó jövőbeni kötelezettségeit teljesíteni a társaság, a támogatás megfelelő összegét visszafizeti a magyar állam részére – közölte a Continental.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu