Három intézkedést fogalmazott meg a kormány a szerdai ülését követően, eszerint a munkaadók jogot kapnak arra, hogy a munkavállalás feltételeként előírják az oltási igazolványt, a közösségi közlekedésen november elsejétől ismét kötelező maszkot viselni, az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetnek be, a szociális intézetekben pedig az intézményvezetők rendelkezik el a látogatási tilalmat. A Világgazdaság írása.
Az előválasztás befejeződésével eldőlt, hogy Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es országgyűlési választásokon. Az igazi küzdelem azonban még csak most kezdődik, amihez elengedhetetlen, hogy az ellenzék érdemi javaslatokkal álljon elő a rendszerszintű változások érdekében.
A szocho csökkentése révén bekövetkező béremelés forrását nem a gazdaság jobb teljesítménye, hanem a nyugdíjas társadalom relatív jövedelmi helyzetének romlása, valamint más állami közfeladatok leépítése teremtette meg. A járulékcsökkentésen alapuló bérnövekedés nem a gazdaság nagyobb jövedelemtermelő képességén alapul, hanem mindössze a közfeladatok leépítését transzformálja magasabb bérekre - véli Dedák István közgazdász.
A tavalyi lelkesedés után úgy tűnik, hogy elmarad a home office, vagyis az otthoni munkavégzés forradalma, derül ki abból a kutatásból, amelyet a svéd Kinnarps nemzeti üzleti szolgáltató végzett nemrég. A felmérésben csaknem 240 magyar vállalat- és HR-vezetőt kérdeztek meg – mondta az InfoRádiónak a cég üzleti és szolgáltatási vezető, a kutatás egyik szervezője.
A vizsgált 28 országból Magyarország sajnos az élen áll ezeken a területeken – írja a Népszava.
A Magyar Orvosi Kamara kidolgozta azoknak az ellátásoknak a díjtáblázatát, amelyeket nem támogat az állam, de a háziorvosoknál elérhetőek. A legmagasabb díj kicsit több mint 13 ezer forint.
Hosszas leállás után újra dübörög az üzleti nyelvoktatás piaca. A pandémiát átvészelt cégek számára prioritás, hogy a munkavállalók felkészültek legyenek a nemzetközi ügyfelekkel való kommunikációra A magyar piacon mára olyan szolgáltatókat is találunk, amelyek üzleti környezetre specializáltan, esetleg kifejezetten vezetőknek kínálnak különböző nyelvi képzéseket. A Profitline cikke.
Néhány napja beszámoltunk arról, hogy a szemétszállításban dolgozó gépkocsivezetők és rakodók béremelést szeretnének elérni az „AVAR AJKA” Nonprofit Kft. -nél. A LIMÉSZ – Avar Ajka Szakszervezeti Csoportjába tartozó dolgozók október 18-án juttatták el petíciójukat a polgármesterhez. A témával kapcsolatban megkerestük város első emberét, és kíváncsiak voltunk a szolgáltató cég ügyvezetőjének álláspontjára is.
Minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget - derül ki a SkillX Technologies Zrt. megrendelésére a Pulzus Kutató által készített új, reprezentatív felmérésből.
Pénteken késő délután tartott állománygyűlést az Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetősége az intézmény dolgozói számára: az eseményen közölték, hogy november végén csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a munkavállalók többségét – számol be a Tudásközpont történetének legújabb fordulatáról a 24.hu.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu