Legalább 60 százalékos béremelés kell a pedagógusok elvándorlásának megállítására– mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában. Mint mondta, három év alatt nyolcezerről kétezerre csökkent a pályakezdő pedagógusok száma.

A pedagógusok elvándorlását legalább 60-70 százalékos béremeléssel lehetne megállítani - jelentette ki Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. A 30 százalékos emelés arra lenne elég, hogy a garantált bérminimumra a tábla szerinti bérbe felzárkóztassák a pályakezdő fiatalokat– magyarázta. Míg három évvel ezelőtt nyolcezer pályakezdő volt az oktatási intézményekben, addig tavaly kétezerre csökkent a számuk– hívta fel a figyelmet Totyik.

A kormány tíz százalékos béremelési ajánlatát nevetségesnek és megalázónak tartja, mert ezzel egy öt éve a pályán lévő pedagógus még mindig csak garantált bérminimumot kapna.

A PSZ alelnökét meglepte az Ipsos friss nemzetközi felmérése, mely szerint a magyarok az az orvosokban, tudósokban és tanárokban bízunk a leginkább, mert sok kritikát kaptak a tanárok azzal kapcsolatban, hogy felkészületlenek voltak az online oktatásra való átálláskor. Azzal egyébként egyetért, hogy ez így volt. Sőt, szerinte a miniszterelnök is csatlakozott a pedagógusellenes hangulathoz, amikor a bértárgyalások során kikacsintott a szerepköréből és azt sugallta, hogy a pedagógusok nem dolgoznak annyit, amennyit a kormány szeretné.

A tapasztalataik azt mutatják, hogy minél kisebb egy település, annál nagyobb szerepe van egy pedagógusnak, annál jobban tudja a közvéleményt befolyásolni. Ezért úgy látja, nem véletlen, hogy a politika ezt a mezőnyt próbálja kisajátítani, és például egy iskolaigazgató megválasztásakor érvényesíteni a politikai szempontokat.

A koronavírussal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy megítélése szerint romlik a helyzet az iskolákban, ezt mutatja a tantermen kívüli oktatásra átálló osztályok száma is. Mint mondta, a gyerekeket nem tesztelik, ezért kérdéses, hogy influenzások vagy elkapták a koronavírust. A szakszervezet azt szeretné, ha hetente tesztelnék a gyerekeket és a pedagógusokat.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!