Néhány napja beszámoltunk arról, hogy a szemétszállításban dolgozó gépkocsivezetők és rakodók béremelést szeretnének elérni az „AVAR AJKA” Nonprofit Kft. -nél. A LIMÉSZ – Avar Ajka Szakszervezeti Csoportjába tartozó dolgozók október 18-án juttatták el petíciójukat a polgármesterhez. A témával kapcsolatban megkerestük város első emberét, és kíváncsiak voltunk a szolgáltató cég ügyvezetőjének álláspontjára is.

Schwartz Béla polgármester elmondta, személyesen is tárgyalt a szakszervezet vezetőjével, a petíciót közösen megvizsgálták az Avar Ajka Kft. ügyvezetőjével.

– Nekem, mint a tulajdonos képviselőjének, közvetlenül nem szabad beavatkoznom a folyamatba, ezért van az ügyvezetés. Ez nálam elvi kérdés. A problémát én is érzékelem, és egyeztettem az ügyvezetéssel. Ők megteszik a szükséges lépéseket. Megvan az elképzelésük a helyzet rendezésére, amiben támogatom őket, de polgármesterként nem kívánok beavatkozni a folyamatba

– fogalmazott a városvezető, aki megjegyezte azt is, hogy Ajka nagyon nehéz helyzetben van. Kimaradtak az elmúlt időszakban a kormány külön pénzforrás juttatásaiból, és azokkal a Veszprém megyei városokkal szemben, amelyeket a szakszervezet jó példaként említ a szemétszállítók magasabb bére kapcsán, Ajka nem részesült semmilyen külön juttatásban. A város költségvetése két milliárd forinttal csökkent az elmúlt másfél évben, ezért lényegesen rosszabb helyzetben van, mint a hasonló nagyságú városok. Ennek ellenére a felmerült probléma valóságos, és törekszenek arra, hogy elfogadható szintre emeljék a béreket. Schwartz Béla bízik abban, hogy november első felére megszületik a megállapodás, és az ügyvezetés egyezségre jut a dolgozókkal.

Az Avar Ajka Kft. ügyvezetője, Péter Gábor megerősítette, a szakszervezet képviselőjével való tárgyalások júliusban kezdődtek el, de szerinte az, hogy két éve hitegetik béremeléssel a dolgozókat, minden bizonnyal téves információn alapul, hiszen rendkívüli béremelési igény nem érkezett a cégvezetéshez a megjelölt időszakban. Megjegyezte még, a korábbi években már felmerült hasonló béremelési igény, amelyet a dolgozókkal történt tárgyalások után kielégítettek. Nem azonnal, hanem a társaság likviditását megtartva, több lépcsős ütemezéssel, az érdekeltek megelégedésére.

Elhangzott az is, az esetleges régiónkénti bérszínvonal eltérések nem új keletűek, mindig megfigyelhetők voltak a térségenként eltérő gazdasági környezet miatt.

– Társaságunknál 2021. január 1-től 4 százalékos béremelést hajtottunk végre a tavaly decemberi munkavállalói-munkaadói-kormányzati béregyeztetések eredményének megfelelően. Azokat a körülményeket, melyeknek folytán a béremelés részben elinflálódott, nem a cégvezetés és a cég tulajdonosai idézték elő. A megegyezésre törekszünk és mindenképpen szeretnénk a dolgozóinkat megtartani. Azonban egy felelősen, üzleti terv alapján működő gazdasági társaságnál a szakszervezet által megjelölt mértékű béremelés azonnali végrehajtása fedezet nélkül nem lehetséges. A fokozatosság elvét betartva első lépcsőben 2021. november elsejétől egy rendkívüli 5 százalékos béremelést ajánlottunk a tulajdonossal történő egyeztetést követően azzal, hogy a következő évben a lehetőségeinknek megfelelően folytatjuk a bérfelzárkóztatást – mondta el Péter Gábor.

Az ügyvezető hangsúlyozta, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási ágazat finanszírozása 2016. április óta nem a cégük által beszedett díjakból történik, hiszen az az állami hulladékgazdálkodási koordináló szervezethez folyik be. A koordináló szervezet finanszírozza az Avar Ajka tevékenységét utólagos elszámolások alapján, rendszerint 8-10 hónapos késésekkel, folyamatosan jelentős likviditási problémákat okozva ezzel.

– Ezért kértem a szakszervezet képviselőjétől, hogy segítsenek ők is a béremelés fedezetének előteremtésében. Én is rendszeresen jelzem a szakmai szervezeteinken keresztül, hogy a koordináló szervezet által immár négy éve beharangozott közszolgáltatói életpálya modell bevezetése még mindig várat magára. Ebben rögzíteni kell a különböző munkakörökhöz tartozó bérminimumokat, és annak garantált fedezetét, amely szükséges lenne a szakmában dolgozó kollégák megfelelő presztízsének megteremtéséhez. Ennek elősegítéséhez is kértem a szakszervezet képviselőjének segítő közreműködését a megfelelő fórumokon, hiszen ennek eredményeként kialakulhatna a megfelelő bérszínvonal. Bízom abban, hogy együttes munkával a jövő évben már elérjük a dolgozóink számára is elfogadható bérszínvonalat – zárta a beszélgetést az ügyvezető, aki biztos abban, hogy sikerül megegyezésre jutnia a dolgozókkal, akik előtt az ajtaja mindig nyitva áll.

Forrás: veol.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!