A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt a fertőzés terjedésének minimalizálása érdekében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Tudományegyetem és a Tüke Busz Zrt. együttműködésével április 8-a, szerdától naponta indulnak autóbuszjáratok az egészségügyi dolgozók részére Kertváros és a PTE KK Koronavírus Ellátó Központ (Kórház tér megálló), illetve a Janus Pannonius Klinikai Tömb (Klinikák megálló) között – írja a bama.hu.
A munka világa jelenleg hatalmas változáson megy keresztül. Szerencsére már egyáltalán nem számít szokatlannak, hogy az állásinterjút otthonról is le tudjuk bonyolítani, így a munkahely váltás továbbra sem számít lehetetlen küldetésnek. Ez az interjúztatási forma talán kevésbé stresszesnek tűnik, nem szabad elfelejteni, hogy ez ugyanúgy egy formális állásinterjú és a kiválasztási folyamatban való további részvételünk az itt nyújtott teljesítményünkön múlik – írja az mmonline.hu.
Saját nyereségéről mond le az Éhenhalok.hu ételrendelő portál, hogy így segítse az egészségügyi dolgozókat. A kezdeményezésben résztvevő egyik étterem azt is vállalta, hogy ételt szállítanak a Szent János Kórház munkatársainak.
Az összezártság a legszeretettebb emberrel is elviselhetetlen nyomást jelenthet egy idő után – mondja Dúll Andrea, az MTA doktora, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára a Népszava cikkében.
A vállalatvezetőnek sosincs könnyű dolguk, főleg nem krízis idején. Válsághelyzetben egy cég vezetőjeként még nagyobb felelősség hárul az emberre, és nagyban meghatározza a vállalkozás jövőbeli sikereit az, hogy hogyan reagál a jelen akadályaira. Az érzelmi intelligencia (EQ) egyébként is nélkülözhetetlen kvalitás, most azonban még inkább szükség van rá.
A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kisebb-nagyobb mértékben, de mindannyiunk számára megterhelő. A szociális távolságtartás, a szeretteinkért való aggódás, a bezártság érzés, az otthoni munkavégzés, vagy épp a munkába járás miatti stressz, a vírus okozta gazdasági-társadalmi hatásoktól való szorongás és még rengeteg más tényező is befolyásolhatja mentális jóllétünket a következő hetekben-hónapokban. A Mérce cikke.
Online időpont foglalás menete a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatához (korábban az Országos Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság ONYF feladait a Magyar Államkincstár látja el). Hogyan lehet időpontot kérni a nyugdíjfolyósítóhoz?
A Talentuno összegyűjtött egy listát azokról a magyarországi cégekről, melyek továbbra is keresnek új munkatársakat. Az adatok 100%-ban a közösségtől származnak. Kérik, hogy aki tudja, adja hozzá cégét, ha munkaerőt keres. A lista folyamatosan, élőben frissül, hogy a rohamosan változó helyzetben naprakészek maradhassanak.
Kijárási korlátozás van érvényben Magyarországon a koronavírus miatt, ami azt jelenti, hogy az emberek csak akkor hagyhatják el az otthonukat, ha halaszthatatlan dolguk van, mint például a bevásárlás, orvoslátogatás, gyógyszerkiváltás vagy a munkába járás. Ennek az a célja, hogy csökkentsék az emberi kontaktusokat és lassítsák a járvány terjedését. A korlátozás elrendelése előtt is már sokan otthon maradtak, így van aki már hetek óta nem ment sehova. Gaál Viktor pszichológus az Origónak elmondta, hogy a bezártság milyen hatással van az emberekre és a kapcsolataikra, és tanácsot adott, hogy hogyan kezeljük a kialakult helyzetet.
A koronavírus elleni küzdelmet segítő, gyors informatikai fejlesztéseket létrehozó együttműködésbe kezdett az Országos Mentőszolgálat és a Codecool programozóiskola – írja az MTI a mentőszolgálat közleménye alapján. Az együttműködés keretében a programozóiskola szoftverfejlesztői és végzős programozó diákjai néhány nap alatt bevezethető, belső hálózaton futó, mobil és webes célalkalmazásokat fejlesztenek a mentőknek, segítve őket a koronavírus elleni küzdelemben. A 24.hu cikke.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu