Munkahelyet váltani kicsit olyan, mintha útelágazáshoz érnénk. Dönteni kell: jobbra vagy balra induljunk tovább? Ha nem könnyű a döntés, esetleg hosszúra nyúlik a dilemma, vagy más miatt késlekedünk, könnyen sodródhatunk bele egyfajta depresszív spirálba. Lauter Adrienn tanácsadó szakpszichológust kérdeztük a témában, hogy milyen megküzdési stratégiákat ajánl ezekre az esetekre – írja a HVG.

Mennyire jellemző, hogy a munkahelyváltást nem örömteli eseményként, hanem nehézségként élik meg a nők?

Lauter Adrienn (LA): A mai felfokozott, pörgős munkaerőpiacon nem is olyan könnyű mindig vidáman talpon maradni. Hatalmas a verseny, egyre nagyobb a konkurencia, az elvárások pedig egyre magasabbak. Korosztályonként változó, mi az a helyzet, ami szorongással, félelmekkel tölti el a nőket. Friss diplomásoknál előfordulhat bizonytalansággal, kockázatvállalással teli kapunyitási pánik. Félnek kilépni a munkaerőpiacra, mert attól tartanak, nem fognak megfelelni az állásinterjún, nem tudnak jól választani a végtelennek tűnő lehetőségekből. A harmincas nők körében pedig a karrier miatt gyakran kitolódik a gyermekvállalás. Vannak, akik a szülési szabadságuk egy részét, vagy akár egészét áldozzák fel annak érdekében, nehogy elveszítsék az állásukat.

A negyvenes-ötvenes korosztály gondolatain már átsuhan, hogy lassan csökkennek a munkahelyváltás esélyei, hatvan körül pedig még erősebben foglalkoztatja a nőket az, nehogy leépítés áldozatai legyenek, hiszen ekkorra drasztikusan csökkennek az elhelyezkedési lehetőségeik.

Nagyobb-e az esély a depresszió kialakulására, ha korábban előfordult már mentálisan negatív szakasz az életükben?

LA: Aki az életében bármikor élt át hosszabb depresszív periódust, depressziót, annak sajnos nagyobb az esélye, hogy a munkahelyváltás körüli szorongásokat tovább hordozza, mint mások. Van, akiknek a genetikailag hozott hajlama – például, ha tinédzserkori vagy szülés utáni depressziója, esetleg bipoláris zavara volt – előrevetítheti, hogy nagyobb az esélye egy munkahelyváltással járó stresszesebb időszakban fellépő hangulatzavarra, pszichés instabilitásra. Ez az időszak a környezettől, családtagoktól kellő érzékenységet, figyelmet és türelmet igényel. A fel nem ismert, kezeletlen depresszió függőség, például drog- vagy alkoholfüggőség kialakulásának fokozott kockázatával jár. Ez is elvezethet oda, hogy az egyén kénytelen elhagyni a munkahelyét.

A hosszú ideje húzódó álláskeresésből eredő kilátástalanság, kudarcélmény miatt is előfordulhat szerhasználat. Bár sokan leplezni próbálják, fontos, hogy a nő, legyen bármilyen életkorú, ha hangulatzavarral küzd, merjen segítséget kérni. Jó munkahelyi kollektíva, empatikus vezető esetén kommunikáljon a helyzetéről, különben elszigetelődhet, ami akár az állása elvesztéséhez is vezethet. Mivel a változókor tünetek nélkül is tartogathat olyan krízishelyzeteket, mint a váratlan leépítések, vagy a munkakör automatizálásból eredő állásvesztés, fontos, hogy ő maga is adjon jeleket, egy jó közösség pedig legyen nyitott ezekre.

Ha már a változókort említette, mennyivel nehezebb ebben a korban új állás után kell néznie egy nőnek egy esetleg nem éppen pozitív mentális állapotban?

LA: Ebben az időszakban az „értékesség-értéktelenség-hasznosság dilemmája”, a testi-lelki változások okoznak úgynevezett normatív krízist. Elindul egy belső számvetés az elért eredményekről, eddigi teljesítményről, meglévő és leendő személyes életcélokról. Ha ez egybeesik egy váratlan, akcidentális krízissel – például elbocsátás, válás –, az egyén krízismátrixba kerülhet, ami tovább nehezítheti a helyzetet. Sok középkorú hölgy szorong attól, hogy bármikor lecserélhetik egy fiatalabb munkaerőre, miközben ott dobol a fülükben, hogy „már a B-oldal forog”, nap mint nap szembesülnek a tükörben látható testi változásaikkal, és lelkileg sem érzik magukat komfortosan. Nem csoda, ha mindezek negatív irányba befolyásolják az önértékelésüket, aláássák az önbizalmukat. A megváltozott viselkedés, koncentráció, a kedvetlenség, a barátságtalan megnyilvánulások, az éles hangulatváltások olyan falakat emelnek az egyén köré, ami ördögi körként a társas kapcsolatok megszakításához vezethet – beleértve a munkahelyi együttműködéseket is.

Megtalálják-e a nők a komoly mentális problémájukkal a szakembert?

LA: Azt gondolom igen, egyre többen. A segítségkérés szükségességét azonban sosem lehet eléggé hangsúlyozni. Volt olyan kliensem, aki a döntéshelyzetek halogatásaként egyik diplomáját szerezte a másik után, félt kilépni a "nagybetűs Életbe". Legszívesebben örökre diák maradt volna. Ma már egy reklámügynökség menedzsereként dolgozik. De járt hozzám egy olyan középkorú hölgy is, aki szívesen váltott volna munkahelyet, de nem mert kockáztatni, mert csak néhány éve volt a nyugdíjig.

Milyen egyéb megoldások léteznek egy munkahelyváltás előtt, vagy annak kellős közepén, ha még depresszióval is küzd valaki?

LA: Klinikai depresszió esetén mindenképpen pszichiáter, pszichoterapeuta segítségét kell kérni. Ha a testi-lelki tünetek nem öltenek túlzott mértéket, az életvezetési tanácsadás segíthet felismerni a személyes erőforrásokat, növelhető a lelki állóképesség. Bármelyik életszakaszban nagyszerű megoldás a sport vagy egyéb aktivitás, ami például a stressz miatti alvászavaron is segíthet. A sport endorfint termel, ami növeli a boldogság és elégedettség érzését, így az önbizalmat is. Nem csak az lehet jó, ha addig futunk, amíg a lábunk bírja. A csoportos órák – például jóga, aerobik, pilates – egyfajta közösségi élményt is nyújtanak, ami szintén gyógyító erővel bír.

És a párkapcsolat mennyire lehet erre (is) gyógyír?

LA: Abszolút! A bátorító, segítő párkapcsolat szerepe óriási. A negatív gondolatoktól szenvedő nő mellett álló támogató férfi növeli az értékesség, fontosság érzését, pozitív irányban befolyásolja az önbizalomhoz és a testképhez való viszonyulást is. Egy ilyen társ munkahelyváltás esetén is biztos háttérországot jelenthet. Akiknek mégis társ nélkül kell megküzdeniük olyan fontos területeken, mint az álláskeresés és -találás, számukra a nagyobb család és a barátok jelenthetnek támogató hátteret.

Forrás: HVG