Az egészségügyi dolgozók nem tudják elkerülni, hogy kapcsolatba kerüljenek fertőzött betegekkel, így nekik mindenképpen szükséges a maszk viselése a jelenlegi járvány idején is. Sok szép összefogásra láthatunk példát az interneten, többen vállalják, hogy ingyenesen készítenek maszkokat az egészségügyi intézmények munkavállalóinak.
Giovanni Boccaccio már az 1300-as években tudta, hogy a mentális jólétnek milyen fontos szerepe van járvány idején. A Dekameron receptjét ma is érdemes megfontolni – írja a HVG.
A munkahelyi és magánéleti stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást a civilizált országokban, így Magyarországon is. A stressz, illetve az azzal való megküzdés képessége azonban szűrhető és a kimutatott veszélyeztetettség ellen célzott lépéseket lehet tenni - mondja Dr. Keresztényi Zoltán, humánkineziológus.
A koronavírus által kialakult helyzetben az összefogás, egymás segítése, fizikális és mentális védelme váltak a legfőbb feladatokká. Az utóbbi kihívásra pillanatok alatt született hiánypótló megoldás. Segítő szakemberek tucatjai gyűltek össze egy online felületen, hogy ingyenesen álljanak rendelkezésére mindazoknak, akik a karantén alatt úgy érzik, szükségük van mentális, lelki támogatásra. Bárki jelentkezhet a témával, amivel foglalkozni szeretne, az időpont megjelölésével és a számára optimális kommunikációs forma megadásával, az önkéntesek pedig a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez irányítják.
Élőben is közvetítették, ahogy a Macarena című számra táncolnak, majd eléneklik a Piramis együttes Szállj fel magasra! című számát – írja a Népszava.
Tudományosan bizonyított tény, hogy válsághelyzetekben megnőhet a konfliktusok száma. A koronavírus okozta elővigyázatossági intézkedések miatt sokan kénytelenek hosszabb időt otthonukban, a négy fal között tölteni és ez sok konfliktushoz vezethet – olvasható a KEMI és BKIK közös közleményében.
A budapesti Hősök terén vonultak fel csütörtök este azok a taxisok, akik a Taxisok a védekezésért csoport tagjaiként a koronavírus elleni védekezési feladatokat, többek között az egészségügyi dolgozók munkába járását segítik - írja a Magyar Hang.
Kustár Blanka ingyenesen ingyenesen elérhető online találkozója. Mint írja, szeretne lehetőséget teremteni az élő Családmenedzsment beszélgetések folytatására, ezért csütörtök estére (20:30-21:30 között) és péntek kora délutánra (14:00-15:00 között) meghirdetett egy-egy online elérhető találkozást.
Az 1996-óta működő közhasznú Habitus Mentálhigiénés Alapítvány az egészséges életmód és a betegségmegelőzési módszerek mind szélesebb körű terjesztéséért tevékenykedik.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu