A járvány miatt kényszerből vagy óvatosságból otthon töltött napok egyhangúsága, a társas érintkezés leépülése, illetve beszűkülése, a vírussal kapcsolatos aggodalom minden embert megvisel - írja a Népszava.
A Nem Adom Fel Alapítvány Léleköntő Programja autizmussal és ADHD-val élő gyermekekkel és azok családjainak igyekszik segítséget nyújtani a mindennapokban. A napidoktor.hu írása.
Forgó Betti évtizedek óta dolgozik független taxisként – ahogy a köznyelvben mondják negatív felhanggal, hiénaként -, és korábban számos alulról induló megmozdulásban vállalt szerepet. Szervezőként vett részt az 1990-es taxisblokádban és a 2016-os Uber-ellenes taxis tüntetéseken. A 2015-ös migrációs válság idején pedig taxisok által összegyűjtött adományokat vitt el társaival a déli határnál szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak.
A közszféra állásportálján, a kozigallas.hu-n március 31-én 279 oldalon keresztül sorakoztak a betöltetlen állások, összesen 2787 munkalehetőséget kínáltak az intézmények.
A munka és a gyereknevelés összeegyeztetése még talán sosem volt olyan nehéz, mint a jelenlegi helyzetben. Még akkor is, amikor az is iskolás, óvodák és bölcsődék nyitva voltak és a vállalatoknak sem kellett ekkora zavarral szembenéznie, a nők 64 százaléka, a férfiaknak pedig 45 százaléka mondta egy korábbi felmérésben, hogy nehézségekbe ütköznek a családi élet és a munka összehangolása során. A Pénzcentrum cikke.
A zenekar reméli, hogy a nyár végén, az ősz elején már múlt időben beszélhetünk a járványról. Koncertjeikre meghívják az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, mentősöket, pedagógusokat – írja a Fidelio.
„Vegyesen kezeljük a helyzetet. Olyan is van, aki majdhogynem szkafanderben dolgozna. Én a negyvenes éveimben járok, és a korombeli kollégákhoz hasonlóan én sem félek igazán. Amit lehet, megteszünk: az előírások szerint fertőtlenítjük a kezünket munka közben, a végállomásokon, kerüljük a kézfogást, a személyes konktaktust, de ezt sok esetben nem tudjuk betartani: ha olyat akarok mondani, ami csak a kollégára tartozik, akkor odahajolok hozzá” – mesélte a g7.hu-nak Sándor, aki másodállásban busz- és villamosvezetőként dolgozik a BKV-nál.
Munkahelyet váltani kicsit olyan, mintha útelágazáshoz érnénk. Dönteni kell: jobbra vagy balra induljunk tovább? Ha nem könnyű a döntés, esetleg hosszúra nyúlik a dilemma, vagy más miatt késlekedünk, könnyen sodródhatunk bele egyfajta depresszív spirálba. Lauter Adrienn tanácsadó szakpszichológust kérdeztük a témában, hogy milyen megküzdési stratégiákat ajánl ezekre az esetekre – írja a HVG.
A koronavírus elleni harcban az egyik legfontosabb fegyver az izoláció, azaz, hogy ha lehet, minél kevesebbet érintkezzünk embertársainkkal, így segítve a járvány kontrollálását. Ez viszont értelemszerűen azzal jár, hogy a megszokott személyes interakciókat mellőznünk kell. Tehát nem találkozhatunk családtagjainkkal, szeretteinkkel, barátainkkal. De ez nem jelenti azt, hogy totálisan meg kéne velük szakítani a kapcsolatot! Sőt, ilyenkor, a nehéz időkben még fontosabb, hogy rendszeresen kommunikáljunk velük, így erősítve és bátorítva egymást – írja az Origo.
A hosszú ideig tartó karanténban hullámokban jöhet a szorongás, depresszió, ingerlékenység, de meg lehet velük küzdeni. Segít, ha másokon segítünk, de óvakodjunk a rossz megküzdési módoktól. Szondy Máté klinikai szakpszichológus felsorolt egy sor jót, és emlékeztetett: a világjárvány mindenkit ráébreszt, hogy az élet tele van bizonytalansággal, amivel azonban megtanulhatunk együtt élni – írja a HVG.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu