Az összezártság a legszeretettebb emberrel is elviselhetetlen nyomást jelenthet egy idő után – mondja Dúll Andrea, az MTA doktora, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára a Népszava cikkében.

Lassan több időt visz el a kollégák lelkének ápolása, mint az aktuális feladatok megbeszélése

- fakad ki Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek üzemeltetési igazgatója, aki szerint ahogy nyúlik a távmunka ideje, úgy egyre jobban oda kell figyelni az otthon dolgozókra, mert egyre nehezebben viselik a bizonytalanságot, a bezártságot és a folyamatosan rájuk ömlő rossz híreket. Sokan szinte könyörögnek, hogy bejöhessenek dolgozni – toldja meg a fentieket Keszler Ferenc, a cég vezérigazgatója, akitől azt is megtudjuk, hogy a fővárosi cégnél a közszolgáltatás biztonságos fenntartása érdekében jelenleg a munkavállalók csaknem harmada a vészhelyzeti protokoll szerint otthonról dolgozik.

Életünk alapjában véve jól elkülönülő terek mentén tagolódik

– magyarázza a Népszava tömeges home office kiváltotta szorongásra vonatkozó kérdésére Dúll Andrea egyetemi tanár, akinek fő kutatási területe a minket körülvevő terek ránk gyakorolt hatása. - Az otthonunk áll hozzánk legközelebb, ez a biztonság, a nyugalom, a feltöltődés és lazulás terepe. Fontos színtér a kihívásokat, jó esetben szellemi aktivitást igénylő munkahely, míg a szórakozás és a közterek inkább az utóbbi időben váltak a mindennapok hangsúlyos részévé - mondja a környezetpszichológus, az MTA doktora, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

A különféle terekhez kapcsolódó tevékenységek évszázadokon keresztül egyértelműen elhatárolódtak egymástól, az azokban folytatott viselkedést írott és íratlan szabályok határozták meg.

Az elmúlt évtizedekben a mediatizált és virtuális világ megbontotta a korábbi egyértelmű térszerkezetet. Gondoljunk csak arra, hogy leveleink olvasásával már a reggeli 7-es buszon elkezdünk dolgozni és a főnök hívását este is fogadjuk. 

A külvilág történései figyelmet, aktív jelenlétet igényelnek, eseménynek számítanak, míg az otthoni létet a lebecsült, de végtelenül hasznos rutinok uralják, amelyeknek fontos mentálhigiénés szerepe van. Ezek a bevált, ismerős hatást kiváltó, ismétlődő cselekmények segítenek a lelassulásban, a kint végtelenül áradó ingerek feldolgozásában, a feltöltődéshez szükséges befelé figyelésben. Az iskolák bezárásához társuló kényszerű home office, no pláne egy esetleges karantén felborítja ezt a megnyugtató rutint. Már otthon sem lehet ellazulni, a külvilág betüremkedik.

Gondoljunk csak arra, hogy a tanárok által otthonról tartott online órák, a céges megbeszélések során a kamerákon keresztül olyanokat is beengedünk az otthonunkba, akiket alapesetben távol tartanánk.

Dúll Andrea szerint lelki épségünk megőrzése érdekében fontos, hogy mindennap öltözzünk fel, állítsunk fel jól kidolgozott napi rutint, amelybe eleve beprogramozunk némi „saját időt”, de az is legalább ilyen fontos, hogy a különböző cselekvéseket – amennyiben erre módunk van – ne ugyanazon térben végezzük.

Így például ne az ágyban ülve vegyünk részt a céges eligazításon, legyen külön sarok a munkára, tanulásra, étkezésre.

Legyen egy hely, ahová mindenki visszavonulhat egy rövid időre. Ha minden egy helyen történik, ha a nap nagy részében egy helyen kavarog a család, akkor könnyen túlterhelődünk.

A folyamatos, tényleges érzelmi-figyelmi jelenlétet kívánó társas kapcsolat még a nagyon szeretett családtagjaink részéről is sok lesz néhány nap után. Az összezártság a legszeretettebb emberrel is elviselhetetlen nyomást jelenthet egy idő után. A jelenlegi helyzetről – lévén nem volt még ilyen – nem készültek kutatások (az ELTE is most tervezi), de

korábbi, izolációs helyzetekről szóló tapasztalatok szerint nagyjából a hatodik héten romlanak el a dolgok.

Remélhetőleg addigra a többség megtalálja a lelki menekülő utakat, kidolgozza saját személyre szabott oldó mechanizmusait. Ha nem így lesz és sokakban gyűlik fel a kezeletlen frusztráció, az akár társadalmi robbanáshoz is vezethet, de azért bízhatunk az emberekben meglévő szolidaritásban. A téri zsúfoltsági helyzet önmagában nem vált ki erőszakot.

Az alaphelyzetben is agresszióra hajlamos embereknél azonban lehet ilyen hatása, lásd például börtönök. A társas érintkezés finom zenekari összhangzás, amibe most fülsiketítően belehasít a járvány. A hatáson tovább ront az időbeli lehatárolhatatlanság. Ha tudnánk, hogy mindez egy-két hétig, hónapig tart, akkor talán az előnyeit is megpróbálnánk kiélvezni, de látható végpont nélkül nem könnyű felismerni a hasznait. A negatív érzelmek fontos szerepet játszanak az életünkben, hiszen megóvnak a hibás cselekmények ismétlésétől, változtatásra késztetnek, olyan korábbi ösztönszerű viselkedést írhatnak felül, amit racionális döntéssel nem tudnánk elérni. Dúll Andrea szerint a járvány után semmi sem lesz olyan már, mint előtte. De ennek számos pozitív hozadéka lehet. A személyes érintkezés feltehetően sokkal értékesebbé válik. 

Akár erősödhet is a bizalmi viszony a szülő és gyermeke között

Dúll Andrea nem tart a családon belüli erőszak növekedésétől. A gyerekekre viszont érdemes odafigyelni. Látszólag rugalmasak és könnyen alkalmazkodnak, de az egyébként jól működő családokban is problémát jelenthet a szülők kényszerű szerepváltása, amikor egyszemélyben tanárok és szülők. Érdemes a gyerekeknek életkoruknak megfelelően elmagyarázni a helyzetet, kerülve a pánikkeltést, hangsúlyozva az együttműködés fontosságát. Jó esetben egy ilyen kényszerhelyzet erősítheti a szülő-gyermek bizalmi viszonyt.  

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!



Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ