Munkajoggal foglalkozó fórumokon a panaszokat olvasgatva tapasztalhatjuk, hogy sok munkáltató nem veszi figyelembe a munkaidővel kapcsolatos szabályokat, de az is feltűnhet, hogy a munkavállalók sincsenek tisztában jogaikkal – írja a mon.hu.
Az új Munka törvénykönyve megítélése meglehetősen vegyes munkáltatói és munkavállalói oldalon is, egyesek szerint az új szabályozás átláthatóbb lett, mások ennek pont az ellenkezőjét állítják. Az új Mt.-vel senki sem igazán elégedett, viszont abban sincs konszenzus, hogy a jogszabály további módosításra szorul-e. Egy teljes egészében most publikált hatástanulmány meglepő eredményeket hozott.
Elvi jelentőségű döntést hozott a Kúria: a kötelezettségszegéssel indokolt azonnali hatályú felmentésnél az okszerűség vizsgálata szükségtelen, a tényállási elemek egyenkénti és együttes vizsgálata elegendő – írja a munkajog.hu.
Az 1992. évi Munka Törvénykönyve még kifejezetten megkövetelte, hogy a munkáltató lehetőséget biztosítson a munkavállalónak a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezése előadására, ha vele szemben rendkívüli felmondással, vagy munkavégzésére illetve a magatartására hivatkozással munkáltatói felmondással kívánt élni – írja az ado.hu.
Most van a szezonja az idénymunkának. Szedik a gyümölcsöt, dolgoznak az idegenforgalomban. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi CLXXV. törvény fogalomrendszere szerint, idénymunka: a Munka Törvénykönyv 90. § c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő munka – olvasható az ado.hu oldalán.
A munkaviszony jellegű jogviszonyokban a felek által egymásnak okozott károk megtérítésénél általában érvényesülő alapelv a gyengébb fél, a munkát végző személy védelme. A munkajogi felelősség aszimmetrikus: míg a munkavállaló kárfelelősségének mértéke vétkességétől függ, szubjektív alapon felel, addig a munkáltató felelőssége objektív, vétkességtől függetlenül fennáll. A munkajogi kárfelelősség eme legfőbb alapelve érvényesül a közszféra munkajogában is. A munkajog.hu cikkében párhuzamosan tekintjük át a közalkalmazotti és a közszolgálati (kormányzati szolgálati) jogviszonyban érvényesülő kárfelelősséget.
A nyár sok munkáltatónál a szabadságolások ideje, amikor jóval kevesebb az ellátandó feladat. Általában azonban valakinek akkor is helyt kell állnia az irodában, ha mindenki más a vízparton napozik. A munkajog.hu oldalán áttekintették, hogyan szervezhető meg a munkaidő az uborkaszezon alatt.
A felperes az elbocsátása után az elbocsátás előtti időszakra vonatkozó távolléti díjak megfizetésére kérte volt munkáltatóját. A Kúria jogesete a munkajog.hu oldalán.
A törvény szerint a munkavállaló a munkaszerződése szerinti óraszámon felül is igénybe vehető munkavégzésre, egy bizonyos éves határig. Mi a teendő, ha ezt a határt év közben, akár már nyáron eléri a munkáltató? Aligha érdemes a korlátok tágítgatásában gondolkodni – olvasható az ado.hu-n.
A felperes közszolgálati jogviszonyban állt az I. rendű alperessel, és megbízták a hivatalvezetői feladatok ellátásával. 2006. október 16-án visszavonták vezetői megbízását, s mivel a felajánlott másik munkakört nem fogadta el, a munkáltató 2007. április 16-i hatállyal felmentéssel megszüntette közszolgálati jogviszonyát – írja a munkajog.hu.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu