Nincs ingyen próba- vagy más munka, az első naptól kell a bejelentés és figyelni kell a pihenőidőre is. Tanácsokat szedett össze a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ahhoz, hogy megfogalmazásuk szerint tartós alapokat lehessen teremteni a vállalkozásnak. Az NGM a TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 azonosítószámú „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” című kiemelt projektje keretében adta közre, hogy mit és miért kell betartani – írja a Piac és Profit.
Nőtt a feketefoglalkoztatás aránya, idén az első fél évben a munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 14 százalékát, 4609 embert foglalkoztattak munkaszerződés és bejelentés nélkül, míg tavaly 11 százalék volt ez az arány - derült ki az ellenőrzést végző Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának hétfőn közzétett jelentéséből.
Felmondani készülök jelenlegi munkahelyemen, megváltoztatott feltételek miatt nem tudok tovább ott maradni. Egyik kérdésem ehhez kapcsolódik, mégpedig mindegy-e, hogy én mondok fel, vagy inkább a közös megegyezést szorgalmazzam? Munkanélküli járadékot kaphatok mindenképp? Azonban hamarosan ki akarják osztani az újabb munka- ill. formaruhát, az a kérdés, ha a felmondásom után kötelez felmondási idő letöltésére, és mégis át kell vennem közben (kötelezhet egyáltalán a munkáltató, hogy felmondási idő alatt átvegyem?) akkor távozásommal kifizettetheti velem, levonhatja elszámoláskor a munkaruhát?
A 2012. július 1. napjától hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) jelentősen átalakította a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeire vonatkozó szabályrendszert, és az addig hatályos rendelkezésektől (a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a továbbiakban: 1992. évi Mt.) néhol gyökeresen eltérő szabályokat alkotott. Jelen írásunkban a hatályos szabályokat elemezzük és értékeljük, kiemelve a korábbiakhoz képest eltérő rendelkezéseket – írja a munkajog.hu.
Szigorította a kormány azokat a szabályokat, amelyek kizárják, hogy üzeminek lehessen nyilvánítani a munkavégzés közben bekövetkező balesetet. A július közepén hatályba lépett rendeletmódosítás az egészségügyi szolgáltatásokra kötött megállapodásra, illetve a taj számmal rendelkező külföldiekre vonatkozó szabályokat is érinti – olvasható az adozona.hu-n.
A nyugellátásra jogosító szolgálati idő megszerzése önmagában nem teljesíthetetlen feladat, hiszen az öregségi nyugdíj már húsz év szolgálati idővel elnyerhető, tizenöt év szolgálati idő résznyugdíj megállapítását teszi lehetővé. Nem szükséges szolgálati idő a baleseti nyugellátáshoz. Szükség lehet azonban arra, hogy az ellátásra való jogosultságot el nem érő szolgálati időt kiegészítsük, meghosszabbítsuk, illetve a nyugdíj összegének növelése érdekében további szolgálati időről gondoskodjunk. E cél elérése megállapodás kötésével lehetséges – írja az ado.hu.
A végkielégítés jogintézményének célja kettős: egyrészt a hosszabb tartamú munkaviszonyok megszüntetése esetén a munkavállaló anyagi elismerése, másrészt az anyagi biztonság elősegítése arra az időre, amíg a volt munkavállaló új munkaviszonyt létesít – olvasható a munkajog.hu oldalán.
A Munka díjazása című könyv második, bővített kiadásában dr. Kártyás Gábor még több gyakorlati kérdést tárgyal és bemutatja a munka díjazásával kapcsolatos legfontosabb bírói döntéseket is – olvasható a munajog.hu oldalán.
A munkahelyeken kevés a hatósági munkavédelmi ellenőrzés, sok a szabálysértés – derül ki az adozona.hu szerzőjének munkavédelmi jogi változásokról és gyakorlatról írott cikkéből.
A jelenlegi állomány mellett 38 évig tartana, míg a munkavédelmi hatóság az összes céget legalább egyszer felkeresi – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.
© 2023 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu