Felháborított bennünket a hír. Magyarországon már így is eléggé korlátozottak a sztrájkjogok. A veszélyhelyzetre tekintettel, a rendeleti kormányzás lehetőségével élve uniós alapjogot töröltek el egyik pillanatról a másikra. A szakszervezetek számára elfogadhatatlan egy ilyen döntés – mondta lapunknak László Zoltán. A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökét azután kerestük meg, hogy a kormány rendeletben lehetetlenített el egy tiltakozást. A légiirányítók készültek határozatlan idejű sztrájkra, miután a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet kevesli a három évre, 2021 és 2023 között egyenlően elosztott, összesen 15 százalékos béremelést.
Év elején figyelmeztetést kapott a német autóipari Thyssenkrupp Kft. jászfényszarui telephelyének egyik dolgozója – aki az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetének (ÉTMOSz) tisztségviselője -, mert a cég vezetése szerint a koronavírus tüneteit produkálva jelent meg munkahelyén.
A július 3-ai hatállyal módosított kormányrendelet előírja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az irodában vagy telephelyen az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Szintén lényeges változás, hogy nemcsak a számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is például, akik a telephelyen kívül alkatrészt szerelnek össze vagy az otthonukban ruhát varrnak – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.
Habár az otthoni munkavégzés leggyakrabban előforduló változata a távmunkavégzés vagy a home office, bedolgozói munkaviszony keretében is lehetőség van az otthoni, nyugodtabb körülmények közötti feladatellátásra. Az ado.hu cikke.
Az öregségi nyugdíjat attól a naptól állapíthatják meg, amelytől a törvényben előírt valamennyi jogosultsági feltétel maradéktalanul teljesült. Amennyiben az igénylő részére munkanélküliség esetére járó ellátást folyósítanak, öregségi nyugdíjat legkorábban a munkanélküliség esetére járó ellátás folyósításának megszűnését követő naptól lehet megállapítani. A Profitline cikke.
A nyugellátás összegénél figyelembe veendő keresetek szabályai közül néhány 2021. július 1-jétől kis mértékben módosul. A változásokat Molnárné Balogh Márta tb-szakértő vázolta fel – írja a napi.hu.
Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára, és egyelőre átmeneti rendeletekkel igazítják a meglévő szabályokat a megnövekedett home office igényhez - elemezte a kormány nemrég megjelent újabb rendeletét a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról a Niveus Consulting Group tanácsadó cég.
Kisebbfajta adminisztrációs tortúrára kell felkészülnie annak, aki nyugdíjigényét szeretné bejelenteni. Számos okmánya szüksége lesz annak, aki a nyugdíjigény bejelentését tervezi - olvasható RSM Blog összeállításában.
A Bosch Magyarország három nagy telephelyén - Hatvanban, Miskolcon és Makláron - a járványügyi szabályok enyhítése ellenére továbbra is kötelező a maszkviselés. Azonban a visszajelzések alapján lényegében az összes érintett munkavállaló a maszkszigor eltörlését támogatja, jelenleg már mintegy 3 ezer aláírást gyűjtöttek össze a cél érdekében - adta hírül az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete szerint (Étmosz).
Nem hiszi, hogy különleges dolgot feszegetnének a koronavírus munkáltató általi kötelezővé tételével kapcsolatban – mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Spirit FM Aktuál műsorában.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu