2019-ben több mint 158 milliárd forintot utaltak haza a külföldön dolgozó magyar munkavállalók. A legtöbbet, mintegy 65 milliárd forintot Németországból utalták Magyarországra. A koronavírus előtti három évben látott kétszámjegyű béremelkedésnek köszönhetően 2017-től gyorsuló ütemben nőtt a vándorlási többletünk és a hazatérők száma. A koronavírus hatására 16 ezer honfitársunk külföldi munkaviszonya szűnt meg – írja a Növekedés.

Nagy Mártont a jelek szerint a magyar munkavállalók közül csak a tehetősek érdeklik – írja a Népszava.

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret összesen akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munka világába – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Lerobbanhat az autó, csütörtököt mondhat a mosógép, de egy komolyabb betegség is váratlanul ledönthet minket a lábunkról. Utóbbi a pandémiában valós rizikót jelent, ilyen esetekben pedig kifejezetten jól jön, ha van tartalék.

Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.

A jövő évről szóló költségvetés is arról árulkodik, hogy a kormány szerint teljesülnek a feltételei a teljes munkaidőben adható legkisebb bér évközi emelésének - írja az mfor.hu.

Az átlagnyugdíj egyharmadát vagy a minimálbér felét javasolják nyugdíjminimumként bevezetni idősügyi szervezetek, ami 50-55 ezer forintos ellátást jelentene – írja a Népszava.

A szerda este megjelent közlönyből derült ki a 2021. január elsejétől várható nyugdíjemelés hivatalos mértéke, amely természetesen nem meglepetés, hiszen megegyezik a jövőre várt infláció mértékével – írta meg a Portfolio.

Az ellenzéki összefogás mind a hat pártja által támogatott idősügyi javaslatcsomag szakít azzal szemlélettel, amely az időspolitika fókuszát a nyugdíjrendszer kérdéseire szűkíti le. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) részvételével készült átfogó előterjesztés a nyugdíj mellett egyebek közt az egészségügyi és a szociális terület integrációjával az idősellátás-, és ápolás fejlesztésével, a lakhatás kérdéseivel, az oktatással, a digitális részvétellel, a kultúrával, a sporttal és a generációk közötti kapcsolattal is foglalkozik, továbbá egy idősügyi kerettörvény megalkotását indítványozza.

A 2022-es költségvetés tervezetében több olyan információ, ha úgy tetszik ígéret található, amely a nyugdíjasoknak szól – írja a 24.hu.