Hetek óta a sztrájk előszobájában toporognak a közszolgáltató állami vállalatok szakszervezetei, ugyanis egész évben hiába vártak nem csak érdemi bérfejlesztési ajánlatra a munkáltatók, illetve a tulajdonos állam részéről, azonban még a tárgyalások megkezdéséről is csak hitegetik őket – írta meg az Index.
A 2022-es költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott dokumentumokból kiderül, hogy jövőre valójában 4,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjas ellátások átlaga. – írta meg az Mfor.hu.
Az egyetemek megújítása, a Dél-Budai Centrumkórház és egy Duna-híd is eltűnt a kormány tervei közül az uniós helyreállítási alap ma közölt programjai alapján, az orvosi béremelés azonban megmaradt. Magyarország nem kér a kedvezményes uniós hitelből, emiatt ágazati reformokról mond le – olvasható a HVG-ben.
A K&H ifjúsági indexe szerint a 19-29 évesekre évről évre jellemzőbb a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
Baleseti halál esetén 4,5 millió forintot, égési sérülésből eredő halál esetén 5 millió forintot, míg 67,5 százalék feletti maradandó egészségkárosodás esetén 2,25 millió forintot fizet a biztosító a belügyminisztériumi dolgozóknak, a tárca ugyanis biztosítást kötött rájuk – derült ki abból a Magyar Hang birtokába került tájékoztatóból, amelyet a napokban küldött ki a minisztérium az alkalmazottaknak.
A járványt rendesen megszenvedték az emberek, negyedük anyagi helyzete érezhetően rosszabbra fordult, 12 százalékuk baráti, családi vagy banki kölcsönre szorult – írja a Publicus felmérése.
Közzétette a NAV a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárakat.
A korábbi ígéretek ellenére pénteken sem kapott béremelési ajánlatot összesen csaknem százezer közszolgáltatásban dolgozó (többek közt pl. vasutasok, vizesek, postások, volánbuszosok) – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ).
43,8 milliárddal kevesebb nyugdíjkiadással számol a kormány a "demográfiai folyamatok miatt".
Elfogadhatatlan, hogy a közfeladatok ellátásában kiemelkedően teljesítő vasutasok az elmaradt bérfejlesztés miatt hónapok óta reálbércsökkenést szenvednek el - írták a vasutas szakszervezetek abban a levélben, amit május elején küldtek el a MÁV Zrt. vezetőjének, és amelyben a Vasutas Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását kezdeményezték. Elég volt a halogatásból - olvasható a sommás vélemény a Vasutasok Szakszervezetének honlapján az április végén megtartott Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumáról (KVKF) is.
© 2026 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu