Május 1-je a munka ünnepe, mivel a munka tisztelete megkérdőjelezhetetlen - írta a pénzügyminiszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében, kifejtve gondolatait a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló javaslatokról.
Nemcsak a dolgozók, hanem a munkanélküliek és a kisgyerekesek is veszítenek a minimálbéremelés halogatásával. A kormány mégsem töri magát a megállapodásért – írja a Népszava.
Megkezdi a kormány a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: 2021 januárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban ismét további egyheti, 2024-ben pedig már plusz egy teljes havi nyugdíjat kapnak majd a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Halasszák el 2-3 héttel a megállapodást a minimálbérről, mert akkor talán már több lesz az információ – ezt javasolta a kormányoldal a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának december 30-ai ülésén. Ez azt jelenti, hogy nem tudni, 2021-re mennyi lesz a kötelezően adandó minimálbér. Szokatlan a helyzet, az utóbbi években mindig kihirdette a kormány rendeletben – még ha december végén, nem ritkán az év utolsó napján is – a január 1-jétől kötelező legkisebb bér összegét, akkor is, ha a munkaadók és a munkavállalók nem tudtak egymással dűlőre jutni. Egy éve például december 30-án kelt a rendelet, és 8 százalékos emelést hirdetett ki a kormány, így 161 ezer forintra nőtt a minimálbér és 210 600 forintra a garantált bérminimum.
Novemberben azt mondtuk, 4-6 százalék között lehet a minimálbér-emelés mértéke, most nagyon közel járunk ehhez – írja az Mfor.hu.
Ma ült össze idén utoljára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy tárgyaljon a 2021-es minimálbérről. A tárgyaláson nem született megállapodás – írja a Portfolio.
Továbbra sem közeledtek érdemben az álláspontok a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről. A munkaadói és a munkavállalói képviseletek az idén várhatóan ma üléseznek utoljára. Ha nincs egyezség, és a kormány sem határoz, a kötelező legkisebb keresetek összege januártól egyelőre nem változik – írja a Magyar Nemzet.
Nemcsak a tavalyi, 8 százalékos emelés után néz ki kevésnek a legkisebb bérek várható emelése a 2021-es évre, amelyről szerdán szülteik majd döntés - írja a Mérce.
Bár ma is volt egyeztetés a munkaadói és a munkavállalói szervezetek között a jövő évi minimálbéremelésről, az álláspontok nem közeledtek – írja a Népszava.
Továbbra sem született megállapodás a jövő évi legkisebb fizetések összegéről. A munkáltatók most már adócsökkentés nélkül is emelnének 3 százalékot. A szakszervezeteknek ez kevés, a kormány hallgat – olvasható a Népszavában.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu