Több fővárosi kerületben is 8-9 hónapra tolódott ki a pandémiás időszakban a hagyatéki leltár elkészítése és továbbküldése a közjegyzőkhöz – olvasható a Népszavában.
Hiába kérik a családok, a szegénységben élők mindennapjait ismerő civil szervezetek, a kormány csak azért sem hajlandó emelni a családi pótlékot. Elsősorban a munkához, illetve a jómódban élők pénztárcájához igazítja a támogatási rendszert. A szakértő szerint nem kérdés, hogy a kormány szelektál, és a nehéz körülmények között élők esetében kizárólag a személyes felelősséget hangoztatja – írja a Népszava.
Rugalmas nyugdíjkorhatárról akkor beszélünk, ha néhány évvel az általános nyugdíjkorhatár elérése előtt és után is nyugdíjba lehet vonulni, csak a havi nyugdíj úgy csökken vagy növekszik, hogy az életpálya-befizetések és -kifizetések egyenlege fennmarad. 2009-ig a levonás túl kevés volt, 2011-2012-ben pedig – a Nők40 kivételével – megszűnt az előrehozott nyugdíj. Korábban számos cikkben érveltem a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése mellett, de másokat követve, megelégedtem a statikus (pontosabban: állandósult állapotbeli elemzéssel). Most dinamikus kiterjesztéssel pótolom a hiányt – írja Simonovits András a Portfolio oldalán.
Átlagosan mintegy 400 ezer forintnyi adót kaphatnának vissza a gyermeket nevelő családok, amennyiben a gazdasági növekedés meghaladja a GDP 5,5 százalékát, jelentette be a miniszterelnök.
Kiegészítik a négy vagy több gyermeket nevelő anyák személyi jövedelemadó alóli mentesülésének szabályait a 106. számú Magyar Közlönyben megjelent, az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénynek az szja-szabályokat érintő rendelkezései. Az Adózóna cikke.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy amennyiben 2021-ben sikerül elérni az öt és fél százalékos GDP, vagyis nemzeti össztermék növekedést, akkor a gyereknevelő családok visszakapják az év során befizetett személyi jövedelemadójukat. A Mérce cikke.
Habár a magyarokról szokás azt mondani, hogy röghöz kötöttek, nem igazán ezt támasztják alá azok az adatok, amelyek a munka célú ingázást mutatják be abból a megközelítésből, hogy közben milyen gyakori a régió-, illetve országhatárok átlépése. Pest megye lakosai az élbolyban végeztek a régiók közötti összesítésben, az országos összehasonlításban ugyanakkor Magyarország nem került fel a dobogóra – írja a Hirklikk.
Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők munkáját vasárnap, a védőnők napján.
A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szerint akár 2000 milliárd forint is lehet.
Jobb lenne, ha a magyar egyetemekre fordítanák a kínai Fudan Egyetemre szánt pénzt és energiát - mondta a Népszavának Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu