A házelnök világos választóvonalat lát a magyar állam, a nemzet és a demokratikus jogrend erősítői, illetve sorvasztói között – írja a Népszava.

Egy olyan „korszakalkotó közjogi dokumentumnak, mint amilyen az alaptörvény”, a legfőbb üzenete az, hogy Magyarország magyar ország akar maradni – hangoztatta pénteken Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves alaptörvényben című konferencia megnyitóján, a Kúria dísztermében magasztalta az eredetileg „grániszilárdságúnak” szánt, de 2011 óta eddig kilencszer, legutóbb tavaly decemberben módosított alaptörvényt.

A több mint ezeréves Kárpát-medencei magyar történelemben egy demokratikusan megválasztott országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni

– mondta a fideszes politikus.

Szerinte a jogszabály üzenete az idő múlásával nem halkul, hanem erősödik, és az erre adott válasz politikai értelemben világos választóvonalat rajzol:

azok közé, akik a XXI. században a magyar államot, a nemzetet és a demokratikus jogrendet erősítenék, illetve azok közé, akik sorvasztani akarják.

A házelnök az alaptörvényt a „közjogi védműnek” nevezte, amely olyan alapértékeket véd, amelyek nemcsak a magyar jövő zálogai, hanem olyan értékek, amelyek nélkül a XXI. században egyetlen európai állam és nemzet sem lehet sikeres.

Politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet mindazok számára, akik közösségi létüket a jövőben is változatlanul államban, nemzetben és demokráciában képzelik el

– folytatta Kövér László.

Ezt az elképzelést bővebben is kifejtette:

Az alaptörvény az egyén és közösség, a jogok és kötelezettségek egyensúlyi állapotát teremti meg. A balliberális politika szemében ez is tűrhetetlen hiba, a családi, vallási vagy nemzeti közösségüket szerető magyar emberek szemében azonban ez az egyik erénye és erőssége. (...) A Magyarországot és egész Európát fenyegető szupranacionális birodalmi törekvéseknek és kifosztási terveknek csak az önrendelkező, cselekvőképes és egymással is együttműködni képes európai nemzeti államok vethetnek gátat.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!