Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei telephelyen a főnök több munkavédelmi szabályt is semmibe vett, amikor pedig egy munkás megsérült, megtiltotta az embereinek, hogy mentőt hívjanak, inkább a fiával vitette el a haldokló férfit.

A vállalkozó, miután kibérelt egy telephelyet, látványosan semmibe vette a munkavédemi szabályokat, még alapvető javításokat sem végzett el, így a telephely alján gödrök és vízelnyelők tátongtak, emellett még világítás sem volt - olvasható a lap portálján.

Hamarosan meg is történt a baj: egy állványcsöveket pakoló munkás védősisak nélkül dolgozott, amikor az egyenetlen padlón megcsúszott, elesett és eszméletlenül terült el a földön. Kollégája azonnal odarohant segíteni, ekkor látta, hogy munkatársa arca véres és nincs magánál.

A főnök azonban, ahelyett, hogy rögtön segítséget hívott volna, egészen elképesztő döntést hozott: azért, hogy eltitkolja a munkabalesetet, megtiltotta a munkásainak, hogy mentőt hívjanak, inkább a sérült férfi szintén ott dolgozó fiát utasította arra, hogy haldokló apját vigye be a kórházba.

A férfi agyzúzódást és többszörös koponyatörést szenvedett, így bár az orvosok mindent megtettek érte, másnapra meghalt. A brutális főnök kedden áll a Kazincbarcikai Járásbíróság elé, ahol halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért kell majd felelnie.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!