Kétszámjegyű keresetfejlesztési igény megfogalmazását szorgalmazzák a Volán-portfólióban a zalai közlekedési szakszervezetek az alágazati bérmegállapodást aláíró feleknél.
Lassan közeledik az évnek az az időszaka, amelyet nem csak a korai sötétedés, de a megfázás és az influenza is beárnyékolhat. Világviszonylatban nézve évente 2-3 alkalommal esünk át ilyen megbetegedéseken főként az őszi-téli szezonban, és átlagosan 5 napig tart a felépülés. Sokszor azonban nem pihenéssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is, erősítette meg egy globális kutatás – írja a gyorplusz.hu.
A 25 éves MTSZSZ jubileumi programjainak keretében került sor a hétvégén arra a Pódiumbeszélgetésre, ahol Buzásné Putz Erzsébet az MTSZSZ Elnöke által feltett foglalkoztatási, képzési és előmeneteli lehetőségek kérdéseit vitatták meg a jelenlévő vállalatok HR vezetői.
Az ágazati reprezentativitással bíró Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete tiltakozik a T/6129. számú törvényjavaslat beterjesztése ellen, melynek értelmében a Magyar Nemzeti Levéltár jelenlegi illetékességébe tartozó kárpótlási iratanyag őrzésére külön szaklevéltárat alapítanának! Az új szaklevéltárat egy kutatóintézet, a VERITAS INTÉZET szervezetén belül hoznák létre! Ez a törvényjavaslat előzetes egyeztetés nélkül, az általa képviselt ágazatok költségvetési érdekeit figyelmen kívül hagyva készült el!
Elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek a férfiak és a nők bérezése közötti indokolatlan különbséget. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint harcot kell indítani az egyenlő bánásmód elvének érvényesüléséért a bérekben is. A Munkástanácsok Országos Szövetsége már megtette az első lépést: aláírásgyűjtést indított a nemek közötti béregyenlőség eléréséért. Kordás Lászlótól és Palkovics Imrétől, a két konföderáció elnökétől azt kérdeztük, mit tehetnek az érdekvédelmi szervezetek a béraránytalanságok csökkentése, illetve megszüntetése érdekében.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) 2015. szeptember 15.-i Szövetségi Tanács ülése – élve az Alapszabályban foglalt jogával – döntött a SZEF a Magyar Szakszervezeti Szövetségben (MASZSZ) fennálló tagságának ügyében. A SZEF Szövetségi Tanácsa kinyilvánította, hogy a 2013. december 6 - án alapított, három konföderációból álló Magyar Szakszervezeti Szövetségből 2015. szeptember 16-ai hatállyal kiválik.
Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak - nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást.
Az egyenlő bánásmód jegyében „harc a férfi 40-ért” mottóval kezdeményezett magánemberként népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete tisztségviselője. A referendum megtartásához szükséges aláírásgyűjtés elindítására zöld utat adott a Kúria. Az indítványhoz – amelynek célja, hogy a 40 évet ledolgozó férfiak is nyugdíjba vonulhassanak – szinte példátlan módon a két legnagyobb konföderáció, a MASZSZ és a Liga kezdeményezőként, míg a Munkástanácsok valamint több konföderációhoz nem tartozó szakmai szakszervezet támogatóként sorakozott fel. Bodnár a Szakszervezetek.hu-nak azt mondta: az együttműködés azt üzeni, hogy elindulhat a szakszervezeti mozgalomban egy olyan összefogás, amely jó ügy mögé állva igazi akciószövetséget eredményezhet.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu