A Kormány az ország 3.155 településén élő 2.7 millió ellátottnak adandó Erzsébet-utalványokat a 174 járásban és 23 fővárosi kerületben dolgozó 33.702 tisztviselővel akarja kiosztatni még az ünnepek előtt úgy, hogy nem engedi őket szabadságra. Ez azt jelenti, hogy működési helyenként 18 települést kellene teljes egészében végigjárni, a hozzájuk tartozó tanyavilággal együtt, a Kormány szándékai szerint kb. három nap alatt, amely a Magyar Postának is hetekbe telne.

A Miniszterelnökségen belül is fejetlenség ütötte fel a fejét a megvalósítást illetően, hiszen az azt vezető miniszter a Kormányinfón a teljes állomány bevonásáról beszélt, míg a területi közigazgatásért felelős államtitkára szerint csak egy részük fog utalványt kézbesíteni. Utóbbi szerint "senki nem gondolhatja komolyan, hogy az államigazgatásban a munkatársak szabadságigénye alapján szervezik meg a munkát". Ezzel szemben éppen e célból a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szabadságolási terv elkészítésére kötelezi a munkáltatót. A szabadságolási tervben foglaltaktól csak rendkívül indokolt esetben lehet eltérni és ebben az esetben a tisztviselő jogosult az ezzel összefüggésben felmerülő kára, költségei megtérítésére. Az Alkotmánybíróság 74/2006. (XII. 15.) határozata értelmében a fizetett szabadsághoz való jog a pihenéshez való jog megvalósulását szolgálja.

A Miniszterelnökség bizonyára kiemelt feladatként fogja előírni az utalványok kézbesítését a kormányhivatalok és a járási hivatalok számára, éppen a nyugdíjak vagy mondjuk a családtámogatási ellátások megállapításának rovására, ami szintén ezen hatóságok feladata.

A Magyar Államkincstár adatai szerint októberben a kormányhivatalok adóssága 6.77 milliárd forint volt. A költségvetési év végén honnan lesz pénzük a feladattal járó extrakiadásokra (utaztatási költség, biztonsági emberek bérezése)? Ráadásul a vonatokkal ellentétben a hivatali gépjárműnek az eleje és a vége is ugyanoda tud csak menni, azaz hiába ültetünk egy gépkocsiba több hivatali dolgozót, a jármű csak egyfelé tud menni.
A feladatban részt vevők munkáját is valakiknek el kell látniuk helyettük, amely esetben megalapozottan felmerül a helyettesítési díjak kifizetése is.

Ha a többletfeladat ellátása miatt az ügyintézők nem fogják tudni az ügyintézési határidőket betartani, akkor az ezért megtérítendő illeték vagy díj megfizetésére a Miniszterelnökséget lehet majd kötelezni?
A Kormány tényleg azt várja el családanyáktól, hogy az ünnepi készülődés vagy az iskolaszünetet élvező gyermekeik őrzése helyett az életüket, testi épségüket kockáztassák az összességében jelentős értékű utalványok kézbesítésével? A Kormány kivel fogja megsüttetni e tisztviselők családjai számára az ünnepi bejglit, ha ők ehelyett Erzsébet-utalványokat fognak kézbesíteni az egyébként azt megérdemlő ellátottak számára?

A kollégák túlnyomó része nem ilyen természetű munkát vállalt a kormányhivataloknál és a járási hivataloknál, így nem várható el tőlük egy merőben más jellegű feladat ellátása.

Kérjük a Miniszterelnökségtől az átgondolatlan intézkedés visszavonását, az Erzsébet-utalványok kézbesítésének más módszerrel való megoldását!

Kiadó: Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete