A közéleti átláthatóságról szóló törvényjavaslat visszavonására szólít fel a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ elnöksége szerint ugyanis, amennyiben a parlamenti többségen átmegy a főként a kormánykritikus civil szervezetek megsemmisítését célzó tervezet, az nemcsak alaptörvényellenes, hanem a demokrácia megcsúfolása, Magyarország szégyene lesz. A kormány célja egyértelmű: hatalmának bebetonozása. A legnagyobb szakszervezeti szövetség – is – leszögezi: szolidáris a többi érintett civil szervezettel, s minden lehető módon tiltakozni fog a javaslat ellen.
Az elmúlt években fizikai dolgozók sorát tartották csapdahelyzetben: munkát nem végezhettek, bért nem kaphattak, egészségügyi ellátás nem járt nekik, de ki sem rúgták őket – mindezt legálisan. Az Alkotmánybíróság márciustól megsemmisíttette az ezt lehetővé tevő törvényi rendelkezést, innentől az egészségügyi okból munkára alkalmatlanok terhét áthelyezte a cégek vállára: akár dolgozóik nyugdíjas koráig kötelesek utalni az alapbérüket. Mindezt azért, mert az állam annyira megszorította a rokkantosítási-rehabilitációs és a foglalkozási megbetegedések rendszerét, hogy az sokak számára funkcióját veszítette. Történetek kékgallérosokról, akiknek elkopott a testük. A valaszonline.hu cikke.
A csapatépítő kiváló lehetőség arra, hogy a dolgozók munkahelyi környezeten kívül is megismerjék egymást, erősítsék a csapatszellemet, közösen tudjanak lazítani vagy programokon, tréningeken részt venni. Ezeken az eseményeken a munkavállalók játékos, sportos kihívásokban vehetnek részt – szórakoztató, de korántsem kockázatmentes formában. Ha valaki megsérül egy ilyen tréningen, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ki a felelős érte – és hogy ki viseli-e ennek a következményeit.
A 2024. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallási határidő leteltéig még van lehetőség a súlyos egészségi probléma miatti személyi kedvezmény érvényesítésére.
A rendszerváltást követő évben, 1990-ben a Műegyetem falai között 72 fővel alakult újjá a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, az MTSZSZ. Ebből az alkalomból 2025. május 8-án, Budapesten egy jubileumi rendezvény keretein belül került sor meghívott vendégeikkel és tagjaikkal közös visszaemlékezésre a megalakulás körülményeire, az elért eredményeikre és kitekintettek a jövő kihívásaira is.
Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra.
Elütés, utoléréses balesetek, vázizomrendszeri megbetegedések, fertőzött szemét, éles üvegdarabok – csak néhány azok közül a munkahelyi ártalmak és veszélyek közül, amelynek a hulladékgazdálkodásban, azon belül is a hulladékgyűjtésben dolgozó több ezer hazai munkavállaló naponta ki van téve - hívta fel a figyelmet Király András, a HVDSZ2000 elnöke egy budapesti munkavédelmi konferencián.
Kemény hangú nyílt levélben bírálja Budapest Főváros Tulajdonosi Bizottsága módszerét és elhatárolódik a továbbiaktól a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szervezetek Szövetsége. A FÖX korábban azt kérte, a munkavállalókat képviselő szervezetek vezetői hadd vegyenek részt a fővárosi tulajdonú cégek vezérigazgatói pályázatait elbíráló bizottságok munkájában, ám erre csak látszólag kaptak lehetőséget, érdemben továbbra sem veszik figyelembe véleményüket. A FÖX leszögezi: ebben a cirkuszban nem vesznek részt.
Évközi nyugdíjemelést tart indokoltnak a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, s ezt Orbán Viktor miniszterelnöknek is megírták.
Az idei első negyedévben 2 250 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 9,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2 061 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban ennél mérsékeltebb volt a bérnövekedés üteme: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2024 első negyedévéhez képest 7,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu