Inkább veszni hagy 214,6 millió euró támogatást, csak nehogy a magyar civil szervezetek az ő kontrollja nélkül használhassák fel ennek az 5 százalékát – olvasható a Népszavában.
Ha a Szent János Kórház traumatológiája is teljesen leáll, akkor Budapesten és környékén az ötödik súlyos sérültet már tovább kell szállítani – ezt Kunetz Zsombor mondta az ATV Híradónak. Az egészségügyi szakértő úgy tudja, a Merényi kórház traumatológiáján teljes a leállás, a János kórházban viszont tegnap például csak a gyermek baleseti sebészet működött, az is korlátozottan. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint az új szabályozás is gondot okoz ezen a területen, mivel az alapbérek emelése mellett az ügyeleti díjakat korlátozták. Az Országos Kórházi Főigazgatóság megkeresésünkre azt közölte: ezek az információk tévesek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írja a Piac és Profit.
A covid kezdete óta egyre többen vágnak bele a karrierváltásba. Vannak, akik kényszerből, és vannak, akik jobb lehetőségek reményében lépnek, de az, hogy hogyan hagyjuk ott a munkahelyünket, a jövőbeli lehetőségeinkre is mindenképp kihat. A Forbes cikke.
A hallgatók a Vidnyánszky és köre által elfoglalt intézmény helyett a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják tanulmányaikat.
A vezetékes víz minősége számtalan palackos víznél jobb – hangsúlyozz a Magyar Viziközmű Szövetség főtitkára.
Rugalmasabbá kellene tenni a jogi kereteket a szakemberek szerint ahhoz, hogy a felsőoktatási képzések gyorsabban tudjanak reagálni a munkaerőpiaci igényekre – írja a Világgazdaság.
A Délpesti Centrumkórházban és a János Kórházban leállt a traumatológiai ellátás, a Baleseti Intézetre extrém terhelés hárul – írja a HVG.
A “modellváltó” felsőoktatási intézmények is csak akkor kapnának állami pénzt, támogatást, ha bevezetik a testnevelésórákat – mondta a miniszterelnök, aki ezzel egy régi ötletet dobott be újra – írja a HVG.
Egy magyarországi kisiskola pedagógusi álláshelyére nincs jelentkező. Annyira nincs, hogy a tankerület már abba is beleegyezett, hogy bármilyen érettségivel rendelkezőt felvegyenek oda. Mintha csak a megvalósulását látnánk annak, amit Setényi János vetített előre, amikor a pedagógusképzésről beszélgettünk – írja a Hirklikk.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu