Ha úgy érezzük, túl sokat dolgozunk, és egyre kevésbé tudjuk megteremteni az egyensúlyt munkánk és magánéletünk között, valószínűleg nem vagyunk egyedül. Van megoldás! A napidoktor.hu cikke.
A Szülői Hang közössége mellett a Pedagógusok Szakszervezete is felszólalt a delta variáns terjedése, az iskolakezdés miatti potenciális negyedik hullám ügyében. A kormány eddigi nyilatkozataiból szerintük sem derül ki, mit terveznek a köznevelésben a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, azon kívül, hogy beoltják a 12 és 18 év közöttieket, nyilatkozta a Mércének Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke.
Az elmúlt napokban számos fővárosi egyetem kollégista hallgatója szembesült azzal a ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába. A helyzet komoly felzúdulást okozott az egyetemisták körében, akik váratlanul szembesültek azzal, hogy két hét múlva ki kell költözniük a szeptember 5 és 12. közötti Eucharisztikus Kongresszus idejére – írja a Magyar Narancs.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a gyerekek beoltásáról szóló kampánynak már el kellett volna kezdődnie azért, hogy minél több gyereket beoltassanak a szüleik – tudta meg a Hírklikk Totyik Tamástól, a PSZ alelnökétől. A szakszervezet nem támogatja a pedagógusok számára az oltás kötelezővé tételét, mert az oktatás nincs abban a helyzetben, hogy emiatt akár egy pedagógus is elhagyja a pályát.
Dobrev Klára szerint Magyarország akkor lesz büszke és gazdag nemzet, ha képzett, jól megfizetett és kiegyensúlyozott munkavállalói lesznek.
Lokális összeomlásokat valahogyan elviselve működik a járvány utáni egészségügyi ellátás, amelyet leálló traumatológiák és sürgősségi osztályok jellemeznek. Az okok összetettek. A 24.hu írása.
A kisgyerekes anyák bő harmada már aktívan dolgozik a gyermeke kétéves kora környékén. A dolgozó anyák közel fele épp elegendőnek tartja a gyermekével töltött időt, 14 százalékuk hetente többször is túl fáradt az otthoni teendőihez - derül ki többek között egy jelenleg is folyamatban lévő, a munka és a család közötti egyensúly kialakításának és fenntartásának lehetőségeit kutató vizsgálat előzetes eredményeiből – írja a napi.hu.
Idén mintegy 2400 pedagógus megy nyugdíjba, de az állami iskolafenntartó nem aggódik. Pedig a tanári diplomát szerzők alig fele választja ezt a pályát – írja a Népszava.
A magyar lakosság kétharmada szerint akkor tekinthető valaki felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartania saját magát és képes önálló döntéseket hozni a pénze elköltésére vonatkozóan – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A megkérdezettek több mint fele, 22-25 éves korra teszi azt a kort, amikor illene függetlenné válniuk a fiataloknak. A napi.hu cikke.
A legtöbben azért választják a magánegészségügyet, mert csalódtak az államiban, de a nagyobb biztonságérzet is sokakat oda terel, pedig ők maguk is drágának érzik a szolgáltatást – írja a HVG.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu