A Szülői Hang közössége mellett a Pedagógusok Szakszervezete is felszólalt a delta variáns terjedése, az iskolakezdés miatti potenciális negyedik hullám ügyében. A kormány eddigi nyilatkozataiból szerintük sem derül ki, mit terveznek a köznevelésben a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban, azon kívül, hogy beoltják a 12 és 18 év közöttieket, nyilatkozta a Mércének Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke.

Szerintük az egyik legfontosabb az lenne, hogy az augusztus végére tervezett oltások megkezdése előtt bizalomerősítő médiakampánnyal, valós adatokkal alátámasztva meggyőzzék arról a szülőket: érdemes és szükséges beoltatni gyerekeiket. A másik fontos teendő pedig az lenne, hogy az augusztus 23-i héttel kezdődően az összes óvoda és iskola kapja meg azt a körlevelet, amelyből egyértelműen kiderül, bizonyos fertőzöttségi szint esetén milyen intézkedéseket kell hozniuk az intézményvezetőknek.

Tehát mikor lehetséges jelenléti oktatás alsósoknak, illetve milyen adatok mellett kell távoktatásban, otthonról tanulniuk a felsősöknek és középiskolásoknak, mikor kell bezárni egy intézményt.

A kontaktkutatást elengedhetetlenül szükségesnek tartják, illetve azt is, hogy az iskolák azonnal kapják meg az értesítést, ha egy tanuló vagy egy tanuló hozzátartozója, vagy pedagógusa megfertőződött. Ilyen esetekben két-három napon belül teszteljenek minden gyermeket és pedagógust az oktatási intézményben.

Az intézményvezetőknek pedig a tanévkezdés után a lehető legrövidebb időn belül minden esetre felkészülve (osztályok zárása, hibrid oktatás, teljes tantermen kívüli oktatás) ki kell dolgozniuk a megfelelő forgatókönyvet, és ismertetniük kell a szülőkkel, tanulókkal, pedagógusokkal, a fenntartóval, az önkormányzattal.

Ezeket az intézkedéseket nem látjuk, de elvárjuk a kormánytól a járványügyivédekezés részeként, hogy biztonságosabb legyen az oktató-nevelő munka gyermekeink és a köznevelésben dolgozók körében

-mondta a PSZ alelnöke.

A kormány egyébként oltási akciót szervez az iskolakezdésre azon 12 év feletti diákoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni. A 12-17 éves korosztályban eddig közel 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81%) már fel is vették azt.

Az internetes regisztráció továbbra is nyitott, emellett augusztus 30. és 31., valamint szeptember 2. és 3. napokon az iskolákban is lesz oltási akció, a szülőknek augusztus 25-ig kell visszajelezniük, hogy kérik, vagy nem kérik a gyermekük oltását. Az oltás Pfizer vakcinával történik majd és iskolaorvosok, háziorvosok adják be.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!