Állásinterjúkon mindig elhangzik a kérdés: mennyi a fizetési igényünk? Nehéz ilyenkor okosnak lenni, hiszen szeretnénk jó fizetést kapni, de nem tudjuk, hogy hogyan és mennyit kérhetnénk, vagy alkudhatnánk ki. Sőt, talán azt sem tudjuk, hogy alkudhatunk.
Több mint százezer európai és amerikai bevonásával készült kutatás eredménye szerint lesznek kisebb eséllyel demensek idős korukban azok az emberek, akiknek munkája mentálisan stimuláló volt fiatalon, mint azok, akiknek nem - írja az infostart.hu.
A pandémia tavaly a lakáspiacot is visszavetette, de az idei első három hónapban ismét élénkült a forgalom, s az árak is tovább kúsztak felfelé. A 2015-ös bázishoz viszonyító lakáspiaci árindex toronymagasan nálunk a legmagasabb az uniós mezőnyben. Az InfoTandem infografikája az ado.hu.
Azok nem kapnak semmit, akik a járvány elleni küzdelemben a „frontvonalban” szolgálatot teljesítő kollégájuk helyett végeztek el feladatokat – írja a Népszava.
Összesen négy alkalommal kaphatnak idén extra juttatást a nyugdíjasok. Tállai András államtitkár szerint azért történik több lépcsőben a kifizetés, hogy megkönnyítsék a pandémiás időszak átvészelését. Az DK szekértője szerint a nyugdíjasoknak egy összegben kellene megkapniuk a tisztességes megélhetést biztosító pénzt. Az ATV Híradójának riportja.
A koronavírus-járvány új helyzetet teremtett a vállalatok számára azzal, hogy a munkatársak otthoni munkavégzésre kényszerültek. A távolság, a személyes kontaktus hiánya, korlátozottsága ráirányította a figyelmet a bizalom kérdésére, amely békeidőben sem lényegtelen, de válság idején – fogalmazzunk úgy: extrém körülmények között – még jobban kidomborodik a jelentősége. Hogyan lehet válsághelyzetben megőrizni a bizalom szintjét a vállalat vezetői és beosztottjai között annak érdekében, hogy a cég versenyképessége ne romoljon, jövőálló maradjon?
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere körlevélben adta utasításba az iskolavezetőknek, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti szülői igényeket. A felméréshez a miniszter egy „jelentkezési lapot” is közreadott, amit az iskoláknak – az utasítás szerint – valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk. Ez azonban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint jogsértő adatkezelésnek minősül, ezért a jogvédők a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultak. A Mérce írja.
Ősztől csak a végzős gimnáziumi évfolyam marad a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskolában, a háttérben szakmai konfliktusok állhatnak – olvasható a Népszavában.
Ennyivel csökkenti a személyi juttatásokra és azok járulékaira fordítható összeget a kormány egy határozattal. További félmilliárddal kevesebbet költhet dologi kiadásokra is a statisztikai hivatal – írja a HVG.
Több mint ötezer egyetemista nem költözhet kollégiumba tanévkezdéskor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt. Budai Marcell, az országos hallgatói szervezet sajtófőnöke azt mondta: sok helyen a hallgatók semmit se tudtak erről. A többi között azt kérték a kormánytól, hogy az érintett hallgatóknak ne kelljen kollégiumi díjat fizetniük szeptemberre, és ne érintse az egész se az elsősöket, se azokat, akik már bent laknak.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu