A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet kutatói a koronavírus 3. hullámának végén egy országos, online felmérést végeztek. Arra keresték a választ, hogy a Covid-19 járvány miatt bevezetett korlátozások miként változtatták meg az emberek fizikai aktivitását, és mindez hogyan hatott a lelkiállapotukra. A kutatók arra jutottak, hogy akik kihívásként tekintettek a pandémia miatti lezárásokra és fokozták fizikai aktivitásukat, mentálisan jobb állapotban voltak a járvány lecsengésekor, mint azok, akik fenyegetettségként élték meg ezt az időszakot és csökkentették a lehetséges mozgásra fordított idejüket.

Ma a független kutatás és a politika között nincs kapcsolat, az eredményeket nem veszik figyelembe, sőt azokra rá sem néznek a politikusok. Csókos kutatók bezzeg vannak. Interjú a Klubrádióban.

Nem kevesebb házi feladatot, több szabadidőt, hanem a pedagógusbérek emelését, oktatásügyi minisztériumot és több iskolapszichológust akar az ADOM Diákmozgalom. A diákok aláírást gyűjtenek, hogy a döntéshozókhoz is eljussanak javaslataik. A Hetek cikke az atv.hu oldalán.

A digitális munkakörnyezet kialakítása nem pusztán technikai feladat: a hatékony működéshez az embert kell a középpontba állítani. A computerworld.hu cikke.

Inkább veszni hagy 214,6 millió euró támogatást, csak nehogy a magyar civil szervezetek az ő kontrollja nélkül használhassák fel ennek az 5 százalékát – olvasható a Népszavában.

Ha a Szent János Kórház traumatológiája is teljesen leáll, akkor Budapesten és környékén az ötödik súlyos sérültet már tovább kell szállítani – ezt Kunetz Zsombor mondta az ATV Híradónak. Az egészségügyi szakértő úgy tudja, a Merényi kórház traumatológiáján teljes a leállás, a János kórházban viszont tegnap például csak a gyermek baleseti sebészet működött, az is korlátozottan. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint az új szabályozás is gondot okoz ezen a területen, mivel az alapbérek emelése mellett az ügyeleti díjakat korlátozták. Az Országos Kórházi Főigazgatóság megkeresésünkre azt közölte: ezek az információk tévesek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írja a Piac és Profit.

A covid kezdete óta egyre többen vágnak bele a karrierváltásba. Vannak, akik kényszerből, és vannak, akik jobb lehetőségek reményében lépnek, de az, hogy hogyan hagyjuk ott a munkahelyünket, a jövőbeli lehetőségeinkre is mindenképp kihat. A Forbes cikke.

A hallgatók a Vidnyánszky és köre által elfoglalt intézmény helyett a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják tanulmányaikat.

A vezetékes víz minősége számtalan palackos víznél jobb – hangsúlyozz a Magyar Viziközmű Szövetség főtitkára.