A 2020. július 1-jén hatályba lépett társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) számos újítást vezetett be, amelyek közül kiemelendő az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés szabályrendszerének változása. Ennek a sokakat érintő témának a megfelelő kezelése komoly jártasságot igényel, s a mindennapi gyakorlatban számos probléma vetődik fel, ezért az alábbiakban röviden összefoglaljuk e járulékfizetési kötelezettség legfontosabb szabályait, illetve a kapcsolódó eljárási tudnivalókat – írja az ado.hu.
5500-an nem írták alá év elején az új egészségügyi szolgálati munkaszerződést, ők Asbóth Márton jogász szerint alkotmányellenesen és nekik jelentős kárt okozva a vártnál kisebb végkielégítéssel távoztak a közszférából. Az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie.
Az élettársi kapcsolat megállapíthatóságát nem a házasság fennállása, hanem a házassági életközösség fennállása zárja ki. Az a tény, hogy egy házasság jogilag fennáll, nem jelenti azt, hogy a házassági életközösség is fennállna, ezért az élettárs jogcímén előterjesztett özvegyi nyugdíj iránti igény nem utasítható el pusztán arra hivatkozással, hogy a jogszerző házasságának fennállására tekintettel, jogilag az élettársi kapcsolat fennállása kizárt. A következőkben egy a témát érintő érdekes jogesetet mutatunk be. Az ado.hu cikke.
Több vállalatnál már egy, vagy két fizetett szabadnappal jutalmazzák azokat a dolgozókat, akik beoltatják magukat koronavírus ellen. Lapunk azonban tud olyan cégről is, ahol a munkáltató minimális méltányosságot sem mutatott a vakcináció megpróbáltatásai iránt. Mit tehet a munkavállaló akkor, ha oltás után rosszul lesz - miközben még az orvos sem írja ki - ám a főnöke bünteti azért, mert nem igazolja távollétét? A napi.hu cikke.
Lehet-e a védettségi igazolvány az alkalmazás feltétele? Van-e olyan körülmény, amely estén indokolt kérés lehet a munkáltató részéről a védettségi igazolvány megléte? Ezekre a kérdésekre adta meg a választ a Kossuth Rádió Napközben című műsora, amelyben szakértők válaszoltak a felmerülő jogi dilemmákra.
Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti azokat az szja-bevallásában – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A Covid-19 világjárvány kifejlődésének kezdetén, amikor világszerte különböző tevékenységek felfüggesztésére valamint a városi lakosság nagy részének társadalmi távolságtartására volt szükség, a csomagkiszállítás, az étel házhozszállítás felvirágzott.
Múlt héten jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, hogy a nagyvállalatoknak lehetőségük van rá, hogy segítsék a járvány elleni védekezést azzal, hogy üzemorvosaik bevonásával oltást szerveznek vakcinára regisztrált munkavállalóiknak. Amennyiben egy cég élni szeretne ezzel a lehetőséggel, azt a fővárosi és megyei kormányhivataloknál jelezheti.
A koronavírus-járvány világszerte több mint egy éve jelen van az életünkben, valódi hatásai szinte felmérhetetlenek. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhetnek. Ilyenkor a munkáltatónak mérlegre kell tenni saját anyagi lehetőségeit és a megbecsült munkavállalók megtartásának fontosságát, értékét. A munkavállalóknak pedig fontos biztonsági szempont lehet, hogy nem egy bank felé ’adósodnak’ el, hanem a saját munkáltatójuk felé és hogy saját tisztességes munkavégzésük garancia lehet a gyors és átmeneti anyagi segítség szabályszerű visszatérítésére. Dr. Sebők Róbert, a bpv JÁDI NÉMETH Ügyvédi Iroda ügyvédjelölt munkatársa szakcikkében a munkabérelőleget és a munkáltatói kölcsönt, mint két lehetséges juttatási formát ismerteti a Pénzcentrum oldalán.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) benyújtotta az Országgyűlésnek a szakképzési törvényt módosító javaslatait.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu