A Covid-19 világjárvány kifejlődésének kezdetén, amikor világszerte különböző tevékenységek felfüggesztésére valamint a városi lakosság nagy részének társadalmi távolságtartására volt szükség, a csomagkiszállítás, az étel házhozszállítás felvirágzott.

Egyszerre élelmiszerfutárok lepték el a kihalt utcákat

Ugyanez az egészségügyi válság világszerte gazdasági válsághoz vezetett, aminek következtében milliók vesztették el a munkahelyüket, a válság nyomán pedig számos vállalkozás, például kisebb éttermek a csőd szélére kerültek. Szintúgy megkerülhetetlenné vált a gazdaság más területein is a kézbesítői munka, olyan alapvető szolgáltatássá, a haknigazdaság részévé vált, amely sok vállalkozást tartott talpon.

Ehhez azonban az is kellett, hogy az okostelefonos alkalmazások viszonylag egyszerűvé tették a kézbesítői munkát.

Egy jármű (például kerékpár vagy motorkerékpár), az elektronikus platformokhoz (többek között a Rappi, a Didi Food, az UberEats) való hozzáféréshez szükséges telefon, és néhány alapvető követelmény teljesítése elegendő ahhoz, hogy elkezdjünk megrendeléseket és kifizetéseket fogadni. A gazdasági válság közepette jövedelemre szorulók ezrei regisztráltak e szolgáltatások nyújtására, és számos kis étterem és vállalkozás profitált a futárok bevonásából.

A létrehozott munkahelyek azonban nagyon bizonytalanok, és a munkakörülmények a 19. századi kizsákmányolást idézik.

A kézbesítő sofőr saját maga gondoskodik a közlekedési eszközéről – egyesek még hitelt is felvesznek annak érdekében, hogy futárnak állhassanak –, és nem rendelkezik egészségbiztosítással.

Hatalmas probléma, hogy baleset esetén a cégek általában kibújnak a felelősség alól. Az élelmiszerfutárok és csomagkézbesítők csak a kollégáikra, családtagjaikra és barátakra számíthatnak, hogy fedezzék az orvosi költségeket.

Balesetek pedig történnek. Ahogyan arról a Mérce is beszámolt, az élelmiszerfutárok közt a példátlan túlterhelés következtében roppant gyakoriak a halálos kimenetelű szerencsétlenségek, az apróbb balesetek pedig mindennaposak.

A prekariátus mindennapjai

A futárok rosszul keresnek.

Mexikóban például – ahol a járvány idején 80 százalékkal nőtt meg a rendelések száma, az élelmiszer kiszállítás pedig iparággá vált – a rendelésenkénti jövedelem 15 és 30 peso (220-330 forint) között mozog, ami arra kényszeríti őket, hogy hosszú napokat dolgozzanak az utcán (akár pihenés nélkül), hogy fedezni tudják alapvető szükségleteiket.

A futároknak az esetleges borravalóról is le kellett mondaniuk, miután a vállakozások bevezették az „érintkezés nélküli átvétel” lehetőségét, mondván, azzal, hogy a futár a küszöbön hagyja a csomagot, elejét veszik a járvány továbbterjedésének.

Ha egy család megélhetése függ tőlük, az eredmény kétségtelenül egy olyan munka, amely garantálja a szegénységet.

A csomagszállító sofőröket alkalmazó cégek „partnereknek”, „önfoglalkoztatóknak” vagy „szabadúszóknak” nevezik őket, hogy elkerüljék a hivatalos foglalkoztatással járó szociális juttatások elismerését és odaítélését. Ha a cégeknek gondjuk van velük, elég ha „pihentetik”, felfüggesztik, letiltják vagy törlik őket az alkalmazásból – hiszen több ezer kézbesítő sofőr áll rendelkezésükre.

Ez akár a nyílt ellenállásig is fajulhat, mint az Egyesült Államokban. Egyes vállalatok nem haboztak törvényeket kicsikarni a munkajogok elismerés ellen, hogy szabadon válhassanak meg a munkásoktól.

Eközben ezek a vállalatok rendkívüli profitot termelnek a világjárvány közepette azzal, hogy nem fizetik ki alkalmazottaiknak az általuk használt felszereléseket, és nem kötnek egészség- és balesetbiztosítást.

Csak az UberEats 135%-kal nőtt világszerte, és 8,55 milliárd dolláros nyereséget jelentett. Bár Mexikó jóváhagyta az ezekre a cégekre vonatkozó hozzáadottérték-adó megfizetését, ez nem jelentett változást a kézbesítő sofőrök munkaviszonyában.

A vállakozások a profitot a kézbesítő sofőrök munkájának, a munkaidejüknek, egészségüknek a kisajátításával, az általuk vállalt kockázatok átterhelésével hozzák létre, de a futárok ennek teljes mértékben a tudatában vannak. Tisztában vannak a helyzetükkel, de azzal is, hogy milyen különösen stratégiai helyzetben vannak.

A futárszolgálatok gyorsan növekedtek, szolidaritáson alapuló informális hálózatokat szőttek, és munkájuk alapvető fontosságú a városok számára ebben az időszakban. Ez adja meg nekik az erőt a szerveződéshez és a jogaik érvényesítéséhez.

Az élelmiszerfutárok és csomagszállítók szerveződni kezdtek

Dél-Amerikai szakszervezetek szerint a kézbesítők többek között olyan munkajogokat érhetnek el, mint a szakszervezeti egyesülés és a kollektív tárgyalások szabadsága, a minimálbér, a munkaidő korlátozása, a passzív műszakok (a várakozással töltött idő) díjazása, a garantált minimális munkaidő, a fizetett szünetek és szabadságok, a munkahelyi balesetekre, foglalkozási megbetegedésekre vonatkozó biztosítás, az orvosi ellátás és a szakmai képzés. Ezek a jogok méltóságteljes életet biztosítanak számukra és családjuk számára.

Ezért a csomagkiszállító sofőrök elkezdtek szerveződni, a harcuk pedig nemzetközivé vált.

Figyelemre méltó példa erre a világ különböző országaiban zajló tiltakozó akciók. A küzdelem nem eredménytelen, így például Dél-Koreában, ahol előrelépés történt a szakszervezetek megalakulásának elismerése, a munkanélküli segélyek és a baleseti biztosítás terén. Ez az ázsiai országban 75 000 kézbesítő sofőrnek kedvezhet.

Mexikóban pedig az Alkalmazáson Alapuló Futárszolgálatok Független Szakszervezete (Sindicato Independiente de Repartidores por Aplicación – SIRAPPS) van alakulóban. Amellett, hogy szakszervezetként való elismerésre törekszik, kollektív tárgyalásokat és a kézbesítő dolgozók társadalombiztosításhoz való hozzáférését kívánja elérni.

A szakszervezeti szerveződés és a más ágazatokban dolgozókkal való szövetségkötés alapvető fontosságú a kézbesítők számára, amint azt a nagy-britanniai Független Dolgozók Szakszervezete példája is mutatja.

Ez a szakszervezet – ellentétben a hagyományos szakszervezetekkel – olyan munkásokat tömörít, mint a kiszervezett takarítók, biztonsági őrök, nevelőszülők és a haknigazdaságban dolgozók (gig workers), például futárok és magánbérletes sofőrök.

Forrás: Mérce