A járvány gazdasági hatásai elleni védekezés keretében a kormány számos intézkedést foganatosított 2020 tavaszán. Ahogy korábban is megszokhattuk, ezek elsősorban a nemzetközi és NER-es nagytőkének kedveztek – mutassanak jól (vagy legalább kevésbé rosszul) a GDP-adatok, a nagy cégeknek eszükbe se jusson kivonulni, és lehetőleg a gazdasági holdudvar se szenvedjen el komoly profitkieséseket. A Mérce cikke.
Gondolhatnánk azt, hogy a nyugdíjkorhatár betöltéséig az öregségi teljes nyugdíj megállapításához szükséges legalább húsz év szolgálati idő megszerzése nem okoz nehézséget, mégis előfordul, hogy ez nem sikerül. Ebben az esetben lehet megoldás az öregségi résznyugdíj igénybe vétele, ha legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik az érintett személy.
Az év elején több olyan jogszabályváltozás lépett hatályba, ami a mindennapi életünket és az általános ügyintézéseket is érinti – derül ki az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás közleményéből.
Garantált bérminimumot kell-e fizetni a kávézó-lottózó alkalmazottjának, ha nincs vendéglátós végzettsége? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Több hasonló elnevezésű, így könnyen összetéveszthető pénzbeli ellátással is találkozhatunk: közülük kevésbé ismert, de igen fontos ellátás a rokkantsági járadék, amely különbözik a hasonló nevű rokkantsági ellátástól.
Évek óta tapasztalható lefelé tartó trend törhet meg az idén. A cafeteria keretösszegének alakulását vizsgáló friss kutatásból ugyanis az derült ki, hogy a munkavállalók az idén a tavalyinál 8 százalékkal kaphatnak többet béren kívül. A SZÉP-kártya élelmiszeres „zsebének” megnyílása további kedvező változást hozhat.
Az elsődleges célunk annak bemutatása, hogy több jogviszony párhuzamos fenntartása nem lehetetlen, ugyanakkor rendkívül alapos körültekintést igényel - írja az ado.hu szakértője
Mik azok a legfontosabb munkáltatói feladatokat, amelyeket minden Magyarországon működő vállalkozás vezetőinek hasznos áttekintenie? A Grant Thornton Consulting Kft. összefoglalójából kiderül. Az Adó Online összefoglalója.
A 2022-es adóév indulásával a januári hónap a legnagyobb terhelés a munkaügyi adminisztráción, hiszen ilyenkor kell beállítani azokat a jogosultsági, adózási dolgokat, melyek az egész éves munkaügyi teendőket, bérszámfejtést meghatározzák. Az alábbiakban csokorba szedtük a 2022-es év indítására vonatkozó teendők listáját. A Pénzcentrum cikke.
A 2021. július 1-jétől hatályos jogszabály-módosítás rendezi azt a helyzetet, amikor az egyeztetési eljárás során kiadott, véglegessé vált határozatban elismert szolgálati idő, jogosultsági idő utólagos módosítása válik indokolttá – írja az ado.hu.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu