Megtörténik, hogy valakit többször is baleset ér a munkahelyén, vagy útközben, munkába jövet, menet. De az is megtörténhet, hogy ugyanabból a balesetből kerül felgyógyulását követően ismét keresőképtelen állapotba a baleseti sérült. Az üzemi baleset esetén igénybe vehető különlegesen kedvezményes baleseti ellátások ezeket a helyzeteket is figyelembe veszik. Az ado.hu írása.
A home office-hoz való hozzáállást, az adókedvezmények hatásait, a munkaerőpiaci trendeket és az állásbörzékhez való hozzáállást is vizsgálták a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss online kutatásban. A felmérésben több száz céget, köztük 100 börze kiállítót, IT-cégeket, a turizmusban érdekelt vállalatokat, továbbá marketinges és jogi tanácsadással foglalkozó cégeket kerestek meg.„A javarészt budapesti vállalatok által adott válaszokból kiderült, hogy a résztvevők többségénél továbbra is van lehetőség otthoni munkavégzésre (93,9%): 33,3%-nál teljes munkaidőben, 60,6%-nál csak részlegesen, míg mindössze 6,1 százalékuk egyáltalán nem támogatja ezt a munkavégzési…
A világjárvány kezdete óta Magyarországon is nagyon elterjedtté vált a home office, emiatt pedig egyre több olyan munkaügyi kérdés merül fel, amelyet a jelenleg hatályban lévő jogszabályok nem, vagy nem egyértelműen taglalnak.
A hozzátartozói nyugellátások egyik leggyakrabban előforduló esete az özvegyi nyugdíj, mely a napi életben nagyon sok kérdést vet fel. Az egyik ilyen fontos kérdés, hogy az özvegy megváltozott munkaképessége mikor jogosít özvegyi nyugdíjra? Az ado.hu cikke.
Nem könnyű meghozni a legjobb döntést abban a kérdésben, hogy melyik időponttól kérjük az öregségi nyugdíj megállapítását. Többen éreznek sürgető döntési kényszert év végéhez közeledve. Vajon tényleg ez a legjobb időpont? Mit lehet tenni, ha „elhamarkodtuk” a nyugdíjigényünk benyújtását?
A Mazars szakemberei összeállították a Covid elleni védekezést segítő eszközök és juttatások 5+1 pontos adókezelési kisokosát. A járványhelyzet alatt a munkáltatók többféle, adómentes vagy kedvezően adózó juttatással segíthetik dolgozóik egészségének megőrzését.
Bár a GDPR hatályba lépése óta több mint három év telt el, mégis gyakran felmerül munkáltatói oldalon a kérdés, hogy az erkölcsi bizonyítvány bemutatása kérhető-e a munkavállalóktól, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Általánosságban elmondható, hogy a bűnügyi személyes adatokat a munkáltató nagyon szűk körben ismerheti meg és kezelheti, szigorú feltételek fennállása esetén. Ennek oka elsődlegesen az, hogy a bűnügyi adatok nem pusztán személyes adatnak, hanem különleges személyes adatnak minősülnek, így kezelésének feltételei az általánosnál szigorúbbak. Az ado.hu cikke.
Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85 százaléka, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87 százaléka fizetendő alapbérként. Az ado.hu ismerteti a szabályozást és a friss számokat.
Az ado.hu cikkében a szerzők a munkavállalók koronavírus fertőzöttséggel és védettséggel kapcsolatos személyes adatainak kezelését tekintik át.
Az 1957-ben születettek 2022-ben töltik be nyugdíj-korhatárukat, a 65. életévet, és dönthetnek a nyugdíjba vonulás mellett. életkorra tekintet nélkül a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása vehető igénybe a negyven év jogosultsági idő meglététől. Az ado.hu cikke.
© 2025 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu