Harmincmilliárd forintot akar megspórolni az Orbán-kormány. Már készül a terv az elbocsátásokra. A Népszava cikke.

A közgyűjtemények, könyvtárak, levéltárak, múzeumok és a közművelődési intézmények munkatársai továbbra is a közszféra legrosszabbul kereső dolgozói közé tartoznak. A Népszava cikke.

Évről évre növekszik a munkateher, egyre kevesebb a szabadság, és egyre kevesebbet ér a fizetés – kiégés és kilátástalanság van az állami hivatalokban egy, a Népszava birtokába kerülő kormánytisztviselő levele szerint. A levelet György István területi közigazgatásért felelős államtitkárnak címezték, és a levélíró kollégái is aláírták. A Mérce cikke.

Kiégés, a megbecsülés hiánya miatti elkeseredés, kimerültség jellemzi a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselőket – ez olvasható ki egyikük György István területi közigazgatásért felelős államtitkárnak címzett leveléből.

Nem lehet a végtelenségig visszaélni a hivatástudattal – így reagált az Indexnek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke arra, hogy fizetés nélküli szabadságra küldik azokat az állami alkalmazottakat, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást. A szakszervezet figyelmeztet: a közigazgatásban és a szociális szférában az alacsony bérek miatt már eddig is hatalmas volt a munkaerőhiány, az intézkedés hatására pedig tovább súlyosbodhat a helyzet.

Az iskolai tanév során a gyakran feltett kérdések közé tartozik, hogyan lehet nyugdíjba vonulni közalkalmazotti jogviszonyból. Ismertetjük a szabályozás részleteit - írja az Adó Online.

A veszélyhelyzet meghosszabbításával együtt megszavazta a parlament azt a módosítást is, amely törölte a közalkalmazottakat képviselő szakszervezetek teljes 2021. évi reprezentativitási adatgyűjtését.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KKSZ) közleményben üdvözölte a közszférában a kormány 2022-re vonatkozó béremelési terveit. A szociális, a bölcsődei, a kulturális, az egészségügyi, a fegyveres és rendvédelmi, az igazságügyi, a felsőoktatási, valamint az adó- és vámigazgatási területeken dolgozók magas színvonalon és lelkiismeretesen szolgálják a közjót, így nagyon megérdemlik a tervezett béremelést – tették hozzá. A közoktatás 2022-ra tervezett számait pedig megalázónak, elfogadhatatlannak nevezték.

Határozott idejű szerződéssel rendelkező közalkalmazottak veszíthetik el a munkájukat, amennyiben nem oltatják be magukat a következő hetekben koronavírus ellen. A múlt csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletre a jelek szerint nem figyelmeztették az érintetteket, sokan még mindig nem szembesültek vele, hogy könnyen elveszíthetik a munkájukat. A napi.hu cikke

A kormány a munkáltatók javára és az önkormányzatok kárára igyekszik növelni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot, derül ki a Világgazdaság cikkéből. Csütörtökön tartotta legújabb ülését a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, amelyen a felek arról döntöttek, hogy jövő évre mennyit és milyen forrásból emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum. A Mérce cikke.