A nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeiről, a nyugdíjas szövetkezetek helyzetéről, valamint az európai szociális pillér elfogadásának magyarországi hatásairól tárgyaltak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) monitoring bizottságának csütörtöki ülésén - közölték a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a tárgyalást követően az MTI-vel.
Kérdéses, mi lesz azokkal, akik után fizették a járuléktöbbletet, de nem szerezték meg a nyugdíjkedvezményre jogosító szolgálati időt – írja a gepnarancs.hu.
A kormányzat, a szakszervezetek és a munkaadók is sikeresnek ítélték a hatéves bérmegállapodást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottságának első őszi ülésén csütörtökön.
A szakszervezet számításai szerint az általuk javasolt fizetésemelés eredményeként 2018. januárjától a minimálbér 144 ezer forintra, a szakmunkás garantált bérminimum pedig 188 500 forintra emelkedne.
Járulékcsökkentéssel „alapozott” a kabinet a versenyszféra és a kormány mai egyeztetésére. A munkáltatók ennél többet kérnek – írja a Népszava.
Nem szerencsés, hogy a minimálbérről és a garantált bérminimumról is külön tárgyal a versenyszféra, mert a közszolgálatban dolgozóknak körülbelül hatvan százaléka is érintett a kérdésben – jelentette ki a Klubrádióban a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
A munkavállalók által fizetett járulékok csökkentésére tesz majd javaslatot a Liga Szakszervezetek. A konföderáció elnöke a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt arról, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán október végén fogják megvizsgálni az idei béremelés és járulékcsökkentés hatásait, a vizsgálat eredménye dönti majd el, hogy módosítják-e a hatéves bérmegállapodást.
Október 12-re összehívta a Versenyszféra Konzultációs Fórumának (VKF) következő ülését a kormányoldal. További járulékcsökkentés és a december 24-i szabadnap is téma lesz – írja a Népszava.
A bértárgyalásokat mindvégig a megállapodásra törekvés jellemezte, mindenki, nemcsak a kormány, hanem a munkaadók és a munkavállalók is „elmentek a falig” - mondta a nemzetgazdasági miniszter a bérmegállapodás aláírásakor csütörtökön, Budapesten.
Csütörtök reggel a Nemzetgazdasági Minisztérium épületében írják alá a kormány, valamint a szociális partnerek megállapodását a minimálbér-emelésről és a járulékcsökkentésről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében - derül ki az esemény sajtómeghívójából.
© 2026 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu