Még idén mintegy 22 milliárd forinttal ösztönözné a kormányzat egyebek mellett a járvány miatt elmaradt beavatkozások felgyorsítását – derül ki a kórházi ellátások újraindításáról szóló minisztériumi javaslatból – írja a Népszava.

Korrupt sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), az orvos a gyanú szerint olyan sportolóknak is adott ki versenyengedélyt, akiket meg sem vizsgált - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vasárnap az MTI-vel.

Úttörő jelentőségű felmérés készült a külföldön munkát vállaló magyarok körében a BT (British Telecommunications) hazai szolgáltató központja megbízásából, Medián közvélemény-kutató közreműködésével. A kutatás azért is különleges, mert a koronavírus járvány kitörése előtt kérdezték meg ezt az amúgy rendkívül nehezen elérhető réteget, és a felmérést megismételték az első hullám végén, a második hullám küszöbén a hazatérési hajlandósággal kapcsolatban. A Jövő TV írása.

Már szervezik az egészségügyi dolgozók azt a - terveik szerint - nagyszabású demonstrációt, amelyen egyebek mellett béremelést követelnek majd. Azt nehezményezik, hogy rengeteg plusz munkát rótt rájuk az új szolgálati jogviszony bevezetése, miközben a fizetések rendezése elmaradt. Felmérések szerint a szakdolgozók egyhatoda tervezi, hogy még ebben az évben elhagyja a pályát. Az ATV Híradó riportja.

Elképesztően megnőtt a legkisebbekkel szembeni erőszak a karanténidőszak alatt – írja a Népszava.

Kedden jelent meg a Népszavában a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérésére hivatkozva, hogy a szakdolgozók több mint fele távozni készül az egészségügyből. Ezt a drámai jövőképet előrejelző állítást árnyalhatja, hogy ez nem egy reprezentatív kutatásból derült ki, hanem egy önkéntes alapon kitölthető kérdőívből. A g7.hu cikke.

Makón bezárt a pszichiátria, Szegeden pedig csak a korábbi ágyszám töredékén van ellátás - erről beszélt a Csongrád-Csanád megyei orvosi kamara elnöke a Szeged TV-ben. Szerinte a makói ellátás munkaerőhiány miatt szűnt meg. Az egészségügyi ellátások egy hónapja indultak újra. Az Országos Kórházi Főigazgatóság azt írta az RTL Híradónak, hogy az ágyak nem szűntek meg, a koronavírus miatt szünetel a makói ellátás.

 Úgy akarja kitiltani a szexuális neveléssel foglalkozó civil szervezetek egy részét az iskolákból a kormány, hogy a tanárképzés alatt egyáltalán nem készítik fel a leendő pedagógusokat, hogyan beszélgessenek diákjaikkal a témáról. Szerencsés esetben a védőnő segít, a legtöbb gyerek viszont még mindig a pornóból tájékozódik. Szakemberek attól tartanak, hogy a listázás miatt a gyerekek nem kapnak elég információt, pedig igenis igénylik, hogy a nemi identitásról, vagy akár a homoszexualitásról is beszéljenek – írja a HVG.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, a 2021-es évet sem úsztuk meg évközi adótörvény változások nélkül – a 106-os Magyar Közlönyben kihirdetve idén is megérkezett a szokásos nyári adócsomag. Ezt azonban megspékelték még a 107-es Magyar Közlönyben megjelent néhány rendeleti szintű, adózást érintő változással is. Ezekből szemezgetett az ado.hu összeállításában.

A Mind-Diák Diákszövetkezet vezetője szerint a rendkívüli helyzet óta a fizikai munka ismét előtérbe került, és bármikor kérhetnek védettségi igazolványt a fiataloktól.