Az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány elemi erővel alakította át az emberek életét, és a szorongások egy új szintjét ültette el a magyar társadalomban is. Az élet azonban nem csak a járványról szól még most sem. A Mérce cikke.

A távmunka 2020-ban, a COVID-19 járvány miatt került a figyelem középpontjába, amikor a távolról is ellátható munkakörökben dolgozók a járványveszély miatt a saját otthonukból kezdték végezni a munkájukat.

A közvagyon alapítványokba szervezéséről kérdezték a magyarokat. Még a kormánypárti szavazók többsége sem ért egyet a döntéssel. A 168 óra cikke.

Az Oktatási Hivatal a Népszava kérdését válaszolta meg. Az írásbeli érettségi vizsgákat önhibájukon kívüli okból 359-en mulasztották el, ők az írásbeli vizsgát szóbelivel pótolhatják – közölte az Oktatási Hivatal (OH) a Népszavával a lap pénteki számában megjelent cikk szerint.

Emlékezetes, hogy a vírus terjedésének megfékezése érdekében korábban egyes egészségügyi ellátásokat felfüggesztettek.

Immár a 16–74 éves lakosság négyötöde internetezik naponta, pedig tíz éve még 50 százalék alatt volt ez az arány Magyarországon. A fiatalok közül szinte mindenkinek van már online jelenléte, de jönnek fel az idősebbek is. Az InfoTandem infografikája.

A pandémia nyomában járó változások felgyorsították a fejlődést, egyes vélemények szerint nagyjából 10 évet ugrottunk előre az időben ami a szervezeteket illeti. A home office ma már nem plusz juttatásként jelenik meg, hanem beépült a munkavállalók elvárásrendszerébe, és ahol erre valós lehetőség van, ott ma már minden munkáltatónak igazodni kell ehhez. Elkerülhetetlen, hogy hosszú távon csökkenjenek az irodák méret, sok vállalat már el is kezdte megvalósítani ezt a folyamatot. Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz az így felszabadult helyekkel, az üres asztalokkal akkor, amikor már csak a hét 2-3 napján járnak be a munkavállalók.

Az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék 2022-től az addigra alaposan átszabott háziorvosi ügyeletet – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumból.

Az EUB úgy foglalt állást, hogy annak értékeléséhez, hogy egy vitatott egyéni elbocsátás csoportos létszámcsökkentés részét képezi‑e, az e rendelkezés által a csoportos létszámcsökkenés fennállásának megállapításához előírt referencia‑időszak kiszámítása során figyelembe kell venni azt a teljes, egymást követő 30 vagy 90 napos időszakot, amelynek során ezen egyéni elbocsátásra sor került, és amelynek folyamán a munkáltató részéről, ugyanezen rendelkezés értelmében nem a munkavállalók személyében rejlő egy vagy több ok miatt a legnagyobb számú elbocsátás történt. Az ado.hu cikke.

Orbán a pedagógusoknak írott levelében a legfontosabb kérdésekre már nem mert kitérni. Nem kért például elnézést a tanároktól. - Szabó Szabolcs, Csepel-Soroksár országgyűlési képviselőjének és Mendrey László oktatási szakértőnek véleménycikke az EzaLényegen.